Hogy az acél tiszta maradjon

Amikor az általános iskola padjait koptattuk, a tanítóink rendre kitaláltak nekünk olyan elfoglaltságot, aminek semmi köze nem volt a tantárgyainkhoz és akkor azt hittük, hogy az iskolánk bennünket nevelgető feladataihoz se. Télen egy  teljes tanítási napot szánkózással, hógolyózással, síeléssel tölthettünk el a Német-dombon. Ettől nem messze, kicsit nyugatabbra a tisztásokkal tarkított, vadregényes erdő fogadott bennünket tavasszal a Madarak és fák napján. Több olyan nap volt, amikor a fele óránk elmaradt, mert más feladatot kaptunk. Felkészülni egy ünnepre, egy falusi rendezvényen való részvételre, vagy két kezünkkel rendet tenni valahol, valamiben. Nem kellett az elmaradt órákat pótolni, gondok nélkül teljesítettük az oktatáspolitika akkori elvárásait. Írtam én már erről, akkor dicsekedni akartam. Ma pedig nem is értem, hogyan jut a diák ötről-hatra, az ügyesebbje hétre-nyolcra? Mert az a magasság, amire most felteszik a lécet, az egyszerűen elképesztő. Teszik mindezt úgy, hogy az életre nevelő, tananyaghoz nem kötött foglalkozások elmaradnak. Azaz most panaszkodni akarok.

   Megnéztem a Mindenki című magyar rövidfilmet. A rendező alkotása Oscar-díjat nyert. Az énekkar versenyeken elért eredményeit a felkészítő pedagógus sokkal fontosabbnak tartotta, mint a reá bízott gyermekek törékeny lelkét és szabadságát. A megváltást a felnőttként gondolkodó pajtások egymásban való bizalma, hite hozta el, amikor a versenyen -leleplezve az embertelen tiltást- minden kis diák szabadon szárnyalva adta mindenét a hangjának segítségével. Nem érdekelte őket a helyezés, a vetélkedően elnyerhető kupa, integető karok nélkül a legszebbet adták ki magukból.

 

Szállj, szállj felhő pamacsos,

Hullj le te zápor, aranyos,

Hullj le te zápor, égi virágpor,

Égen nyíló bodzavirágból.

 

   A másodikos elemista ebédje után végig szenvedi a napközit és hazaérve nekiláthat a házi feladatának befejezéséhez, vagy elkészítéséhez. Kevés ideje marad a játékra, szülőkkel közös bulikra, hátha még ezt tesó is nehezíti?! A középiskolás sincs könnyebb helyzetben. Füzete telis-tele történelmi adatokkal, fontosakkal és kevésbé fontosakkal egyaránt. Vajon ezek megkülönböztetésére kapnak kellő muníciót az órákon? Okítanak olyan tárgyat is, amelyikből senki nem kaphat közepesnél jobbat. Miért? Hát csak a "pedagógus" szeszélye miatt! Tudok viszont olyan iskolát, ahol többnapos kirándulással kezdik a szeptembert, akár körbe biciklizik a Balatont. Fizikumuk erősödése mellett megtanulnak egymásra figyelni, megismerni és megszeretni a másikat és ezzel értékesebbé tenni önmagukat. A mai virtuális világban üdvözölni és tájékoztatni az otthoniakat egyszerű dolog, nem szabad felejteni:

 

"Kedves Szülők! Gyönyörű, napos időben túráztunk a Káli-medencét átszelve. A gyerekek jó tempóban, nagyon ügyesen tekertek. Balatonakaliba 4 körül értünk, a kemping közvetlenül a parton van. Hamarosan esti mese és alvás. Ma reggel hajnalban már fenn voltak néhányan, holnap biztos tovább tudnak aludni. Készülünk a holnapi hosszabb utunkra. Irány Siófok! Mindenkit üdvözlünk! Péter ".

 

A tanulók kiszolgáltatottak egyrészt a tanároknak, másrészt a tanulandóknak. Ez a függőségi viszony lehet pozitív, de negatív irányú is. A padokban ülők nem válogathatnak a katedrán helyet foglalók közül. Van is belőlük sokféle és ez így van jól, mert színesíti az "Alma Mater" életét. A baj akkor mutatkozik meg, ha bármelyik fél is fenntartásokkal fogadja a másikat. Egy ilyen rózsaszín világot nagyon nehéz lehet megteremteni a tantermekben. Nem egyszerű tehát a "Tápláló Anya", de a gyermeke helyzete sem.

A tananyagok mennyisége és minősége felülről meghatározott. Az igazgatók és tanárok felügyeleti kényszer hatása alatt dolgoznak. Sok lehet bennük a félsz, ami háttérbe szorítja a folytonos megújulást, így marad a kötelező monotonitás. Az évek során aztán az egyhangúság át is veheti a hatalmat és sűrű köddel borítja be az iskoláinkat.

"Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája." Szent-Györgyi Albert gondolata megszívlelendő. Az oktatás körül egyre csak erősödő atrocitások a rossz irányba való haladást mutatják. Való igaz lenne, hogy a hatalom képes lebutítani nemzedékeket csak azért, hogy érdekét ellentmondás nélkül szolgálják? Pedig hát a szolgálat, az alázattal való, éppen a vezetők, a hatalom nagyszerű feladata!

 

   Együtt az iskola tanári kara, évnyitó értekezleten vannak. Az igazgató megnyitja az ilyenkor szokásos adminisztrációs feladatok ismertetésével. Laza, baráti társalgásnak is beillő eszmecserével folytatják.

-   A nyáron véletlenszerűen botlottam be egy képzőművészeti szakkör délutánjába. Ott találkoztam a hatodik osztályos Nagy Zsuzsival, aki éppen egy folyó partjára hívott engem egy csoda-szép festményével. Hogy az a gyerek mit művelt a festékkel, az valami fantasztikus!

-   A rajzóráimon már régen igazolta az a kislány, hogy óriási lehetőségek nyugszanak benne. Tudjátok, hogy itt nincs idő arra, hogy külön is foglalkozzunk ilyen tehetségekkel. Otthon meg nem ér arra rá, hogy fessen, mert foglalkoznia kell a kishúgával és a matekkal, ami nehezen megy neki.- válaszolta a rajztanárnő.

-   A matekkal tényleg kínlódik a Zsuzsi, de becsülettel teljesít. Mi lesz vele a nyolcadik erős anyagával, nem is tudom?- mondta el így gondolatát a matektanár.

 

   Kiveséztek még néhány hasonló cipőben járó gyereket, de számukra konkrét segítséget kiötölni nem tudtak. Szóba került a fizetések közötti indokolatlan nagy és megmagyarázatlan különbség, a WC papír hiánya és sok minden más is. Befejezésül az igazgató záró mondatai gondoskodtak arról, hogy hazafelé mindenki törhesse azokon a fejét:

-   A legfontosabb dolog az, hogy a diákjaink minden nap sikerélménnyel a táskájukban induljanak el hazafelé. Vegyétek mindig észre a gyengébben teljesítők kimagasló szorgalmát. Beszéljetek egymás között a gyerekekről, az ő kedvenc, vagy éppen a nehezen emészthető dolgaikról. Ha kell, mondjatok le a saját tantárgyatok áhított privilégiumáról egy másik javára. Szabad jó kedvet és buzdítást adni egy-egy jobb érdemjeggyel, megtermi az a gyümölcsét. Lehet- akár többször is nekifutva- kitörölni az átlagos teljesítményhez nem illő érdemjegyet. Nem egyszerű dolgok ezek, tudom. Mégis azt mondom, hogy tegyétek bátran és adjátok el úgy, hogy a szakfelügyelet is magáénak tekinthesse. Igyekezzetek, mert a nebulóink nálunk eltöltött ideje nyúlfarknyi. Végül jusson eszetekbe, hogy a jövőt kovácsoljátok és a nemes acélról csak a revét kell lekalapálni.