A fordulat évében születtem, Rákosi Mátyás hívta így ezt az esztendőt. Olyan közegben nőttem fel, amely biztosította számomra nemzetünk történelmének sokoldalú megismerését. Arra neveltek, hogy kritikával fogadjam el a körülöttem zajló eseményeket, azok szereplőit, legyen a gondolatom akár építő, vagy elmarasztaló. Volt is dolgom elég, gyakran kellett megszűrnöm a környezetemben elhangzott mondatokat.
Legény koromban azt láttam, hogy épül az ország, mindenki dolgozhat, boldogulhat. Sok mindent elvettek igaztalanul az emberektől, de városokat építettek, iparosítottak és megművelték a földeket. Lakást vásárolhattunk munkáltatói segítségekkel, családot alapíthattunk. Nem dúskáltam anyagi javakban, de tandíj nélkül ülhettem iskolák padjaiba és léphettem a munkámban előbbre. Többször is előfordult, hogy lemaradtam fiatalokat érintő állami támogatásról, de ezek oka mindig csak a születési évszámokban rejtőzködött. Nyilván azt is észre kellett vennem, hogy vannak könnyebben boldogulók, másokat is kihasználó, ügyeskedő harácsolók. Nem feltétlenül kötődtek ők a hatalmat gyakorló egyetlen párthoz, ha mégis, hát való-igaz, nehezebben állították őket pellengérre. Kívülről és belülről egy évtizednyi ideig ismerkedhettem ezzel a szervezettel. Felelős vezetőként nem kellett elvtelen kompromisszumokat kötnöm. Hagytak engem békésen dolgozni. Volt bajom elég máskor, máshol. A tűzoltó tiszti iskola egyik vezető embere "kapcás"-nak szólított a csizmám felvétele közben. Szélesen vigyorgott, gúnyolódó-, engem megalázni kívánó tekintetét ma is tisztán látom. Nem hinném, hogy átvitt értelemben használta volna e kifejezést, mi annál könnyebben ragasztottuk rá azt: megvetett személy, hitvány alak.Viszont a csúfos magatartásával megtanított bennünket nagyot nyelni és az üres fejek felett érzelmi megnyilvánulások nélkül átnézni. Megjegyzem, hogy a kapcát csak néhányan használtuk, mert mi páran tudtuk, hogy az jó melegen tartja a lábunkat. Később volt egy főnököm, aki ok nélkül, minden munkámba -annak minőségét rontva- belejavított. Én kereszteltem el ezt hibitásnak, amiről rövid idő alatt leszokott és közöttünk szakmai és baráti viszony alakult ki. Azután én lettem főnök, aki törekedett munkatársainak a megbecsülésére, munkakörülményeik állandó javítására. A második "fordulat évét" is láttam 1989-ben. Szolgálati éveim végén egyfajta védőháló szerepét is fel kellett vállalnom a tűzvédelem és a tűzoltók érdekeit -véleményem szerint- helytelenül képviselő szakmai vezetéssel szemben. Volt már néhány lyuk ezen a hálón, amikor elértem a szolgálat felső korhatárának idejét. Nem akartam és nem is szolgálhattam tovább, mint ahogy öregecske fejjel ezt teszik ma is az én egykori országos és miniszteri vezetőim. És az ilyen események ma természetesek. Hozzá nem értők sokasága kap címet és rangot, akiknek feladata a felsőbb utasítások gondolkodás nélküli végrehajtása, végrehajtatása. Az "átkos"-nak nevezett időszakban is volt ilyen, persze. De az orvosnak nem magyarázták, hogyan fogja meg a szikét, a pedagógust nem kötelezték keményen kijelölt határok közötti "nevelésre". Az az időszak a korai kegyetlenségeivel együtt is átláthatóbb, tisztább, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb volt az emberek szemében. Nem kellett attól tartanom, hogy banki hitel törlesztési nehézségei miatt kilakoltatnak a lakásomból. Ma talán mások érdekeit is szolgálva erőszakkal dobnak utcára embereket, egy percig se törődve azzal, hogy lesz-e bármilyen fedél is a fejük fölött. Ez a mondatom nem a mai világunk egyértelmű elítélését, de a demokráciánk kerítések közé zárását biztosan jelenti. Nem kell a tükröket takargatni, bátran és nyugodtan nézek a saját szemembe.
Útban a kommunizmus felé még a fejlett szocializmus felépítéséig se jutottunk el és ezt belátva, az aktuális hatalom - nem örömmel, de erőszak nélkül-átadta bársonyszékeit a vállalkozó újaknak. Ez sajnos nem eredményezte a fejlett európai országokhoz való közeledésünket, ellenkezőleg! Sok vonatkozásban a hátsó sorokban kullogunk. Erőteljesen fogyunk és az idegen tőkének kiárusított vagyonunk évtizedek óta nem nekünk kamatozik. A választáson nyertesek már odáig is eljutottak, hogy a természetes körülmények között feltett kérdésekre -kötelességüket felejtve- nem felelnek. És ha mégis, hát nincs benne köszönet, csupa szégyenteljes tirádába torkollik az egész. Konganak a templomok. A bőséggel ellátott egyház a "szentbeszédeiben" a politikai hatalmat szolgálja és hiába a pápa intelme, továbbra is gátlások nélkül habzsolja a pénzt és a nincstelen embertől is követeli, hogy ellenszolgáltatást adjon a harangozásért. A kéregető koldust Isten házának kapujából szó nélkül zargatják el. Tevékenyen működnek közre a megosztottság és a gyűlölködés születésében és felnőtté nevelésében. És ezzel hűségesen szolgálják a ma uralkodó hatalom elképzeléseinek megvalósítását, a csóró nép kisemmizését és elbutítását.
A keserűséget árasztó gondolataim egy részéről szó sem esett, másik felére se jutott igazán időnk, mert szerencsénkre a közöttünk száguldozó kétéves kis unokám minden figyelmünket lekötötte. Életem tartamát, ha középen ketté osztom és a részeket megkísérlem értékelni mint a saját, mint a hazám szemszögéből tekintve, röviden a következőket tudom elmondani: Egy háború utáni építkezés utáni kemény diktatúrát a demokratizálódás szakasza követte. Kétszeri bő húsz esztendő a határainkon belül élő magyarok nyugalmát, kiegyensúlyozottságát és boldogulását eredményezte. A rendszerváltásnak nevezett "valami" már 33-éve nyugtalanítja az embereket, akiknek a kiegyensúlyozottságuk és a boldogulások is bizonytalanná vált. Mindezt igazolja a demokrácia ágainak folyamatos szabdalása, tisztes megélhetést biztosító kiutak keresése a külföldi államokban.
Valahol kisiklott a vonatunk és most zötykölődve, rossz utakon járunk. Jó lenne, ha a visszalévő éveimben megerősített talpfákra helyezett új síneken, helyes irányba tartana a szerelvényünk. Igyekezzenek a "vasutasaink", szeretnék még az új fapadokon ülni!
A jövőnket illető aggodalmam egyébként nem is teljesen az enyém, hanem megosztva az már a gyermekeimé és az unokáimé is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése