"Éreztem, hogy a magyar nyelv, éppen azért, mert még nincs elnyűve és agyonművelve, a világ legelső hangszere. Végtelen lehetőségek szunnyadnak benne" Kosztolányi Dezső a Calderont fordítja, amikor erre a megállapításra jut. Ennek már több, mint száz éve. Azelőtt is, azután is voltak jeles úttörői a magyar nyelv őrzésének, megújhodásának.
Lőrincze Lajos emberközeli nyelvművelőnk, rádiós műsorában, az Édes Anyanyelvünkben vigyázta nyelvünk tisztaságát és észrevétlenül is oktatott bennünket. Szerettem hallgatni, székhez kötözött, ahogyan Grétsy László is az Álljunk meg egy szóra! c. televíziós sorozatában.
A megemlített nagyok mellé, folytatásként íróink és költőink nevét írhatnám, akiket olvasva, valóban a nyelvünk szépsége ejthet rabul bennünket. Ma azonban csak kisdobosokat látok az ügyben és ezzel a kijelentésemmel senkit nincs szándékomban megbántani, mert talán magam is az vagyok.
Nincs úttörője a magyar nyelv megőrzésének. Sajtóban, rádióban és televízióban egyre több az idegen szó, legtöbbje színmagyarral helyettesíthető, ahogy az elharapódzó címek, feliratok, reklámok, falragaszok mindegyike.
Nem először foglalom írásba a magyar nyelv iránt érzett aggodalmaimat. Nem is lehet erről elégszer beszélni. Úgy tűnik azonban, hogy évente egyszer, a nyelvünk napján megfogalmazzák aggályaikat az illetékesek. Tudomásom szerint erre most november 13-án kerül sor. Majd minden megy tovább a maga göröngyös, ismeretlen területekre vezető útján.
Kinyithatja a száját televíziónkban és rádiónkban az a személy is, akit kisiskolásként újból tanítani kellene szépen és jól beszélni magyarul. Papírt és ceruzát kaphat fogalmazása megírására a huszadrangú is, függetlenül attól, hogy az írása olvasmánya lehet kicsinek és nagynak egyaránt a nyomdai termékek útján. A diplomához idegen nyelvből kell vizsgát tenni és ha sikerül, közülük sokan, másokkal íratják meg bemutatkozásukat a tervezett munkahelyükre.
Játszok az unokáimmal, a nagyobbakkal. Mondok egy szót, annak utolsó betűjével a következő egy másik szót alkot. És így tovább. Megakadnak, segítek és közben ismeretlenek is jönnek. Azokról külön beszélgetünk, majd folytatjuk. Gazdag a szókincsük, nyugtázom magamban elégedetten. Köszönet ezért leginkább a családot illeti, de segít a hagyományostól eltérő általános iskolájuk is. Sokat olvasnak, nem csak a kötelezőt. Bízok abban, hogy felnőtté válva úgy beszélnek majd anyanyelvükön, hogy szavaik zene nélkül is a legszebb dallamokat szólaltatják meg szívünkben.Tudni fogják, hogy minden szó szép, csupa játék és ha kell, egyikre-másikra a legváratlanabb pillanatban csapnak le csupán azért, hogy önmaguknak és nekünk is tetsszenek.
Minden édes anyanyelv egy óriási vagyon, amivel felelősen gazdálkodni kell. Történelmünk során a miénk többször is, jelentős mértékben átalakult. Nyelvújítóink gyakran fáradoztak sikerrel szép szavak születésében és megőrzésében.
-"Ha a konkolyt nem nyűvöd, elnyomja a búzát!" -mondta ezt valaki, amikor nyelvünket az ellaposodástól, kifakulásától, szükségtelen idegen szavak begyűrűzésétől féltette, joggal. Kis hazánkban, ha nyitott szemmel és kihegyezett fülekkel jársz, bizony érezheted ennek a mondatnak az időszerűségét. A zöld kalászok között csillogó virág, a majdnem szegfű vetési gyomnövény, az életet adó búza gyönyörű gyilkosát sajnos gyakorta láthatod és hallhatod.
Most éppen fel vagyunk háborodva szomszédos ország nyelvtörvényének megújításán, amelynek végrehajtása alkalmas eszköze lehet a magyar kisebbség jogainak megkurtítására. A bennünket körülvevő állam-irányító hatalmak nem tettek már hasonló lépéseket? Foglalkozott már komolyan a mi nagy, közös, soknyelvű Európánk a határok közé szorított, más nyelven beszélni akarók óhajával?
A magyar nyelvben szunnyadó végtelen lehetőségek kiaknázatlanok maradnának? Mert valljuk meg őszintén, az irány, amerre haladunk az egyre színesebb, konkolyos búza felé vezet bennünket.
Lehet, hogy Kosztolányitól többet kellene olvasnunk a legelső hangszerről?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése