
Felelős vezetőjeként ennek a tűzoltóságnak, igyekeztem mindent megtenni a személyi állomány tagjaiért és a tűzvédelem ügyéért. Természetes volt az is, hogy évente egy alkalommal vendégül láttuk a nyugdíjasainkat, koruktól függetlenül. Közéjük tartozhattak azok a bajtársak is, akiket lakhelyük miatt más parancsnokság csak átjelentett hozzánk, nagyon helytelenül. Elszakítva őket azoktól, akikkel szolgálat váltásokkor együtt húzták fel reggelente a surranójukat.
Nem ejthetek ki egyetlen panaszos szót sem a számon, engem tiszteltek és becsültek a tűzoltók. Mindenki megelégedésére mégsem lehet egy csapatot irányítani, voltak hát kivételek. Azért bátran és őszintén jelenthetem ki azt,hogy amit tettem, azt soha nem magamért, hanem a tűzoltóért, a tűzoltóságért cselekedtem. Ezeket a sorokat mégse érezze senki öndicséretnek, mert hát az ember gyakran téved és hibát ejt. Miért is lettem volna én különb a 33 szolgálati évem alatt másoknál?
Ne vádoljon senki önteltséggel, nem vagyok én egy beképzelt alak. Az a megelégedés szól belőlem, amit a tűzoltók a hetven éves születésnapom kapcsán kiváltottak belőlem.
A sütemény óriási volt, jutott belőle mindenkinek, akik a gazdag gulyás után még képesek voltak leereszteni a torkukon a finom édességet. Néhány váratlanul ajándékba kapott, csendben átadott, díszes tasakba zárt üveges ital ugyancsak adott örömet nekem.
A legkedvesebb mégis az volt, ahogyan csendben megálltak házam előtt a piros autók és a fiúk szépen, sorban átlépték a küszöbömet. Hát ez lenne az, ami melegséggel tölti meg a szívemet és ad okot a büszkeségemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése