A bikacsök

Amikor a beosztásában alapvető változás történt, én nagyon kellemesen csalódtam benne. Mindent megtett azért, hogy új szakterületén otthon érezhesse magát. Rövid idő múlva már megyei szinten is a tűzmegelőzés legjobban dolgozó emberei közé sorolták.

A furfangos, agyafúrt  székely parasztemberről sokszor tett említést, váratlanul elmondott viccek formájában. Eredményét meg sem várva, elsőként ő kuncogott tréfás mondásain. Egyszóval nagyon jól illett rá a góbé jelző. Rendezvényeink segítője, azok színesítője volt.

Történt egyszer, hogy a fiatal házas beosztott tűzoltója örömmel dicsekedett a körében felesége várandóságáról, túlzottan kihangsúlyozva saját érdemeit. Nem szólt egy szót se, a többiek élces megjegyzésein csak mosolygott. Múltak a hónapok. Néhány héttel a kisbaba születése előtt váratlanul leültette a szolgálati csoportját a tanterem padjaihoz. Kihúzta az asztal fiókját és kiemelt abból egy bikacsököt. Suhintott vele kettőt, rácsapott a csizmája szárára, majd odasétált a "mindjárt apuka" tűzoltó elé.

   -Hallottam nyár elején a dicsekvő nagy száját! Magának adom most megőrzésre egy kiöregedett bika megszárított hímvesszőjét. Fegyelmezze magát, vigyázzon rá, mintha a sajátja lenne! Azt pedig csak akkor használja, ha újszülött gyermekének édesanyja arra az igényét félreérthetetlenül jelzi! És akkor nem bánom, ha kaján vigyorral is, de hozza vissza! Nincs határidő, magyarázkodni se kell. Kíváncsiak csak akkor leszünk, ha túlzottan korán, vagy elfogadhatatlanul későn tehetem vissza fiókomba ezt a fenyítő eszközt.

Nem tudom, hogy a bikacsök mikor került vissza. Ezután minden megszületett kis tűzoltó gyermek édesanyjára felügyelt ez a jeles szerszám. Fiatal volt az állomány, gyakran cserélt gazdát ez a speciális botocska, mint a haza költöztetett közös öröm és féltés megtestesítője.

A kedves játékot kitaláló góbé sok éve nincs már közöttünk. Majdnem megegyező ideje én  a nyugdíjas tűzoltók számát szaporítom. Meg is feledkeztem a bikacsökről és kiderült, hogy mások is. Nemrégiben egy kopott kenderkötél kapcsán került újból felemlítésre.

Lehet, hogy ötletadója magával vitte egy másik világba? Lehet, hogy elfelejtették visszahozni és egy tizenéves kamasz körül porosodik? Mindegyik megeshet, de a végeredményért kár. Mert jó lenne, ha ma is kapná és hozná, hagyományként szolgálva a tréfálkozó féltést, a kacarászó közös jókedvet!