Ágait fázósan összehúzva várja téli hótakaróját az almafa. Kideríthetném, hogy miféle, de én csak almaalmának hívom. Aki ismeri, ne mondja meg, mert akkor elveszíti érdekességét. Kiskorában megdőlt, nem karóztam, féreg rágta törzsét, nem gyógyítottam. Termése bionak is mondható, mert a tavaszi lemosón kívül nem találkozik semmi vegyszerrel. Megmetszem és kész, ennyit a növényvédelemről. Ahogyan szoktam, végeztem is a vízhajtásokkal és egy kicsit visszafogtam, ne törjön az ég felé. Szürke foltokkal teli, vadzöld termése minden eddigi rekordot megdöntött az idén. Korábban sérült derekát nagy akarattal, vastagon körbe nőtte. A sebeibe lerakódott porban tenyésző mohát se bántom, ért ez a fa nélkülem is a testének gyógyításához. A téli almákat gyakrabban válogatom, több benne a hibás, gyorsan fogyasztandó. Kivéve e fácskámnak gyümölcseit. Tovább őrzik sejtjeikben a vizet, változatlan marad bennük a sajátos íz és illat.
Tél uraságnak nem sikerült tisztán átadnunk a kifakult zöldet. A napokban lehullott fehér takaró az almaalma későn lepottyant, összegyűjtésre váró leveleit eldugta a szemünk elől. Hogy ne bízzuk el magunkat, lesz még a lombseprűnek feladata, mert a fa ágain szép számban ott ülnek még hervatagon, kikelettől lombhullásig az életet hordozók.
Megfogott a látványuk, lefényképeztem őket, éppen a születésnapomon. És amilyen bolond vagyok, bele is bújtam a bőrébe. Kifelé fiatalos, sérülékeny öreg, tele hibákkal, elképzelt és élő rácsok árnyékai között. Feladatát teljesíteni igyekvő, gyengülő karjaival új tavaszt váró.
Magam és mások megnyugtatására is, talán egy kicsit többet kellene törődnöm vele?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése