Ha kinyitom a szekrény ajtaját, nemes rendetlenség fogad. Egyenként is tudom, hogy mit őrzök itt, de megtalálni az éppen keresettet, kis kutatást igénylő elfoglaltság.
Festmények, porcelán tárgyak és néhány más ajándék a lakásban elszórva szolgálnak díszítő elemként. A kitüntetések és egyéb elismerések, érmék, emléklapok és oklevelek formájában egymást takarva várják jobb sorsukat. Az A/4-es nagyságúakat a összes adományozó okirattal együtt beköttettem. Mindezekre a középen elhelyezett dísztőr vigyáz.
A kitüntetések és más elismerések adományozására a keretszámok korlátokat szabtak. Ezek ismeretében kértem javaslatokat, alulról épülőt, véleményekkel ellátottat. Nem kellett sűrűn nekem máshova a pontot tenni azok végére. Néhány esetben sikerült kis kuncsorgással -meggyőző érvekkel és érdemes személyek bemutatásával- a kitüntetettek és jutalmazottak számát emelni, az akkor aktuális ünnepeken 1-2-főt még díszelgő ruhába öltöztetni.
Nem írom meg, hányszor kellett nekem fehér inget és kamgarn öltönyt magamra öltenem azért, hogy valamilyen elismerést átvegyek valahol, valakitől. Nem árulom el, mert valaki még irigységből fakadó, helytelen gondolatok szülője lesz. 32 év terméséről beszélek és akkor az már nem is olyan sok. Elismerte a munkámat miniszter, országos-megyei-városi tűzoltóparancsnok, megyei-városi önkormányzatok, magyar és külföldi tűzoltó szövetségek.
Egykori tiszti iskolámba rendeltek egy alkalommal. A központi ünnepségünkön az első oszlopban jelölték ki a helyem. Az ember ilyenkor töri a fejét, mit is kaphat? Soron kívül lettem tűzoltó őrnagy és erre ott, akkor és azóta is nagyon büszke voltam és vagyok ma is. Kár, hogy ezt a típusú elismerést azóta rendesen lejáratták, leginkább főtiszti és tábornoki körökben.
Van egy olyan ajándékom, ami a könyvespolcomon pihen irodalmak között, könyv alakban, kemény kötésben. Elgondolkodtam, kinek juthatott ez az eszébe? Van is "gyanúsítottam", de jobb, ha nem tudom biztosra. Az ötlet adóját ma már nem is akarom megismerni, mert ha tévednék -amit alig hiszek- rendesen elszégyellhetném magam.
Nyugdíjas búcsúztatómat tartottam a laktanya szertárában. A fecskendők onnan kigurultak, helyüket fehér papírral borított asztalok foglalták el. Katlanban főtt a virsli, hozzá kenyér és mustár. Csapra vert sörös hordó. És akik mindezt barátságból felszolgálták, kedves, fiatal komlói srácok, Tibor fiam és barátai.
Még a nyugdíjas búcsúztatóm előtt kiértékeltem magamban ezt a helyszínt. Teljesen meg voltam elégedve és erősítem meg ezt ma is. Annak ellenére, hogy néhány parancsnok társam igazán díszes környezetben, mások által finanszírozott lakomák kíséretében köszöntek el személyi állományuktól, meghívott vendégeiktől. Nem hiányoztak a cifra külsőségek, sokkal inkább tetszett a papírfedésű asztalok bekerítette egyszerű, barátságos miliő.
Vendégeim megérkeztek, csoportokat alkotva, állva beszélgettek a kissé visszhangos garázsban. Olyan volt a piros autók nélküli óriás terem, mint egy méhkas. Azután csend lett és egy hirtelen főasztallá változott helyről elkezdődött a majd 33-évem utolsó szolgálati napjának néhány órája. Kaptam itt jó szót, elismeréseket és kedves ajándékokat tűzoltó társaimtól, civil barátoktól. Őszinte kézfogásokat és baráti üdvözléseket. Díszes vázát a fenntartó önkormányzatunktól, igaz, hetekkel később egy testületi ülésen.
Ott a szertárban nyújtotta át egy bajtársam, a ma könyvespolcomon díszelgő, piros velúr kötésű mappát, melynek borítóján csak annyi áll aranyozott betűkkel: Emlékül... Benne félszáznyian, a komlói tűzoltóságon ebben az időszakban szolgálatot teljesítő hivatásos tűzoltók és közalkalmazottak színes fotója. Egyenként, ábécé sorrendben nevesítve, elköszönő mondattal megfűszerezve. Azóta sem tudtam hozzászólni.
Részesülhettem volna igen magas, Köztársasági Elnök-i kitüntetésben (nem részesültem), kaphattam volna még száznyi dicséretet, együtt sem érhettek fel ezzel a bársonyba bújtatott tisztelettel és szeretettel.
Tűzoltóparancsnokként, ha rajtam kívül más is kapott ilyen ajándékot, legyen rá nagyon büszke. Az a főnök, aki ma szolgál,akarjon ilyet magának, érdemelje ki. Én nem tudom, hogyan kell ezt csinálni, de szurkolok!
Csodás albumomat tucatnyi éve kaptam már. A mappa lapozásakor mindegyik rám mosolygó arcnak megköszönni külön-külön nem volt lehetőségem, itt most megteszem. Végiglapozom, belenézek mindegyikük szemébe. Kedves Bajtársaim, köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése