Harminc évet olyan helyen dolgoztam, ahol a napi munkám során találkozhattam az állampolgárokkal. Éppen ezért fontosnak tartottam az ügyfelek és a szakma érdekeinek egyeztetését. Ez gyakran ütközött acélosan merev -jogszabályokban megfogalmazott- akadályokba. Mégis sikerült a meggyőzés eszközeit korrekt módon használva, megnyugtatóan és szabályosan lezárni az eljárási törvény hatálya alá tartozó feladatainkat.
Fontosnak tartottam a változó 1957-évi IV-es és utódainak pontos ismeretét. Ezt követelményként állítottam magam elé és elvártam munkatársaimtól. Ezért néha "kukacoskodó" jelzőt is akasztottak a nyakamba.
Talán a jogszabályokhoz fűződő előéletem miatt háborított fel egy -a benyújtott kérelmemhez rendelt- államigazgatási szerv egyértelműen törvénysértő magatartása. Ez a hivatal ugyancsak próbára tett, mert az ügyintézési határidővel is játszadozva, csak bírósági döntés hatására vált képessé a számomra kedvező határozatának meghozatalára.
A hatalmat gyakorló ügyintézők számára lehetséges, hogy felsőbb utasítások születnek, végső eredményt befolyásolók? Ez ma sajnos elképzelhető, különösen akkor, ha a kérés anyagiakat is érintő.
Mennyire jár gyermekcipőben az ügyek intézőinek pontossága? Kik tanítanak és kiket a precizitásra, hanyagságra? Elmondok egy példát:
56-éves koromig abban a tudatban éltem, hogy édesanyámat Wagner Erzsébetnek hívják. Ebben az évben cserélték le a sok-sok adatomat tartalmazó személyimet, amelyben anyum "a"betűt visel a vezetéknevében. Tudtam az á-betűs változatról is, ám azt nem vettem komolyan őseim származási helyük miatt. A cserét lebonyolító hölgy ragaszkodott az "á"betűhöz, én ezt kifogásoltam. Megkérdezte, hol született? Kisgyulán, válaszoltam. Az hol van?- jött az újabb. Arra gondoltam, hogy nem árulom el a falu Belvárdgyulához csatolását, akkori Olasz község előljáróságához tartozását. Kutakodjon ő, ha ragaszkodik az "á"-hoz. Észrevettem teljes tanácstalanságát és segítettem neki. Az általam megnevezett önkormányzatot felhívta, hát nem én kaptam igazat, a belügyi nyilvántartást erősítették meg. Azóta a személyimben Wágner szerepel.
Édesanyám nevét is tartalmazó dokumentumaim közül "á"-sok: általános iskolai tanulmányi értesítő(1956), születési anyakönyvi kivonat(1967), Katonai igazolvány(1968), Személyi igazolvány (1974).
Az összes többi papíromba "a"-t írtak: születési anyakönyvi kivonat(1956), gimnáziumi tanulmányi értesítő (1963), Munkakönyv (1968), szaktanfolyami tanfolyami igazolvány (1970), házassági anyakönyvi kivonat (1974), jogosítvány (1976), főiskolai leckekönyv (1985), MHSZ klubtagsági igazolvány (1987), véradói igazolvány /1996). A még meglevő irataimban nem tartották fontosnak, azonosíthatóságom céljából édesanyám nevét rögzíteni.
Jóbarátom, "Dr.Árvai József" igazolása, miszerint jogos volt nála megjelennem munkaidő alatt, sem tartalmazza anyám nevét. Azt ha leírja, kérdezte volna, de nem tette, helyette felírt 2 dl vöröset és azonnal el is játszotta a patikárius szerepét.
Dédapám Alsószénégető (Burgerland) szülötte, nagyapám sopronkövesdi. Magyar emberek ők, németajkúak. Biztos vagyok abban, hogy Wagner az eredeti név és nagypapámnál történhetett az elírás, mert Magyarlukafán a temető gránit oszlopán ékezet díszíti vezetéknevében az "a" betűt.
Annyira nagyon nem bosszant ez a pontatlanság, nem lövünk azzal a vesszővel. Szóvá kell mégis tennem, mert a lazaság nem szűnik! Tollat a kezükbe fogó ügyintézők ma is gyakorta tévednek, nem felső utasítások hatására. Amikor megházasodtam a feleségem megkapta a nevemet is. Akkortájt így működött ez. Halász Jenő Rudolfné nevet kapta úgy, hogy a Jenő és né szavacskákat aláhúzták. Működött is ez négy évtizednyit, mostanában ment csak feleségül a Rudolfhoz a hivatalos és már a nem hivatalos papírok szerint is.
Most már csak azt kell eldöntenem, hogy megfordítsam-e a keresztneveimet és újra megkérjem feleségem kezét, Erzsébet helyett ezúttal Kláráét? Ez sem jó! Mi lesz velem, ha kikosaraz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése