Mese?

Hogyan tanítja meg egy okoska botocska segítségével a sündisznó a nyulat az ésszerű gondolkodásra? Erről szól a mese, amelyet alvás előtt Jankának felolvasok. Kedves rajzok színesítik a könyvecske lapjait. Egyik másik kihullani kész. Emlékezetből ismert, régi bútordarabja ez unokáimnak, de apjaiknak is.

Másnap a kislány idézi fel a történteket. Ugyanazt a mesét gyorsabban "olvassa", mint én, hamarjában végez. Csak ezután lapozhatok a következő címhez. Amíg mondja, gondolataim elkalandoznak a gyerekek számára megírt történetekről.

Itt van mindjárt a Grimm fivérek Piroskája. Az erdei útról letérített kislány kedélyesen elbeszélget a Farkassal, napfénytől szikrázó tisztásokon szedi tele a kosárkáját illatozó tavaszi virágokkal és így nyit be a Nagyi ajtaján.

Az ordas szörnyeteg, egy gyermek tisztaságát képes arra felhasználni, hogy a nagymamát, majd kiadós ebédje után csemegeként a kislányt is bekapja. Még szerencse, hogy az arra járó vadász, pusztán emberiességből fakadóan megnézi a betegeskedő öregasszonyt. A befejezést ismerjük, a lompos halálával a mama és unoka boldogan ölelhetik meg egymást. Nem nyúlok másik történethez, ez is elég felvillanó gondolataim kifejtéséhez.

Nem azokra a buta tankönyvekre gondolok, amiket manapság az észben és akaratban fejlődő gyerekek kezébe adnak, mert azok nem mesék. Olyanok járnak az eszemben, amelyekben mindig a legkisebb győz és a nagyobbak csak a rosszak, melyekben a szép nyerheti csak el a jutalmát, a csúnyácskák meg gonoszak maradnak. Egyszer majd kitalálok egy mesét, ahol a legidősebb királyfi nyeri el édesapja kegyeit, ahol a sárkánynak nem kell egyetlen fejét se levágni, amelyben a vasorrú bába a legnagyobb szeretettel segíti világra a kisbabákat, amelyben a bice-bóca leányka is megtalálja a szerelmét. De addig is, amíg ezt megírom, elképzelem a Piroskát és a Farkast egy új köntösben.

Piroska nem járhat egyedül az erdőben, mert annak közbiztonsága megromlott. Ezzel és más fontos tennivalókkal indokolja az anyja a mama látogatásának tilalmát. Fogalma sincs arról, hogy a vén toportyán vegetáriánus lett és akármennyire is csikasz, neki már nem kell a hús, az inas-rágós, omlósan zsenge.

Jó ideje már annak, hogy Piroskáék nem jártak az erdei házikóban, mégsem fogóztak össze és indultak útnak. Hasonló gondolatok járhattak a nagyi ráncokkal tarkított fejében is, azzal a különbséggel, hogy az övéit tett is követte. Megfőzte és kisütötte a kedvenceket, becsomagolta az elkészített ajándékokat és a tele szatyorral útnak indult. Piroskát, hogy újra látja, elfeledtette fájós lábát, minden gondját és baját. Le-lehajolt egy útszéli virágért, amikor megcsörrent a mobilja. Szó nélkül hallgatta, aztán zsebre tette. Mindig ugyanaz a kifogás, talán ezt rebeghette, halkan. Visszafordult és elindult hazafelé. Hogy a szeme sarkából egy könnycsepp kicsordult, azt csak a melléje szegődött farkas láthatta, aki hagyta, hogy öreg társa a vékonyka kezeivel megcirógassa a hátát.

Igyekeztem, nem sikerült. Az én mesém sokkal rosszabb, mint a Grimm fivéreké. Túlzottan emberi.