Születésnap másképpen

Ehhez a pár soromhoz készített fotónak a minősége csapnivaló. Nem is ezzel, annál inkább a tartalmával szeretnék dicsekedni. Levente unokám születésnapját ünnepeltük tegnap. A torta nyolc fénylő gyertyájának elfújása előtt Halász Jutka köszöntő dalát énekeltük mind a tizenhatan, ha mindannyian dalra fakadtunk. A technika öt helyszínt kötött össze. Képletesen így adhattunk puszit Levinek és ölelhettük meg egymást. Az étkezőnk asztalán akár ajándék is lehet a csokor virág, ám ilyenkor tavasszal gyakran díszít bennünket a japán birs és az aranyvessző egy-egy ága csak úgy, eseménytől függetlenül.  A torta jól nézett ki és láthattuk is, ahogyan megadja magát a késnek, egy-egy tágra nyitott gyermek szájnak. Finom lehetett a kókuszos golyó is, ám az is csak a szememig juthatott el. Tere-fere az unokákkal, szüleikkel, nagyszülőkkel. 15-20 perc zsibongás az éter hullámain, most csak ennyi. Kevés ez vagy sok! Az időnek nincs is jelentősége, az esemény úgy ahogyan megtörtént, nagyszerű és kedves volt.

Nem tudhatom, hogy meddig tart ez az állapot, hetek óta nem látogattak meg az unokáim. Gyerekeink egyféle karanténba zártak bennünket, elsők között csukták ránk a féltés kapuit.

Bajban van az ország, bajban az egész világ! A koronavírus kimutatta foga fehérjét, sokan nem hitték, hogy harapni is fog, hamar ráébredhettünk arra, hogy megtette. Felbolydult a földkerekség, az emberek teszik a dolgukat jól, rosszul, megfontolva és meggondolatlanul. Most mindenkinek ügyelnie kellene a másikra kortól és nemtől függetlenül, keresni a lehetőséget, kinek, miben, mikor, hogyan segíthetnénk? Túl sokan vannak még olyanok, akik a bántást, gyalázkodást választják. Annyi csúnyát olvasok, egyiktől teljesen kiakadtam. Hosszú évek óta külföldön élő fiatal magyar jósolja, hogy Magyarország bele fog roppanni ebbe a vírusba, mert csak siránkozik, gyalázkodik és nem képes összefogni. Befejezésül: "Nincs még egy olyan ostoba nép, mint a magyar..." Hát ez a mondata elpattintott bennem egy húrt. Ilyen kijelentést tenni senkinek nincsen jogosítványa! Azért, mert nem igaz, mert ilyen jelzőt egyetlen nép nyakába nem lehet és nem is szabad akasztani. Leginkább az szomorít el, hogy ez a fiatalember korát illetően a gyermekem lehetne, aki ostobának tartja szüleit, nagyszüleit és a vele egykorúakat. Vajon mire neveli nemrég született gyermekét? Beszél majd vele magyarul, szólni fog kis hazánkról? Arról persze fogalma sincs, hogy éppen most vizsgáznak sokan jelesül önzetlenségből, segítőkészségből. Azt se hallja, hogy esténként ablakok nyílnak, tenyerek csapódnak össze köszönetképpen az arra érdemeseknek.Nem hallgatja élőben Attilát, aki otthonából szórja ránk gazdagon a muzsikáját, most éppen a bizonytalan holnapról énekelve küldi nekünk a jobbító reményt. Nem rossz srác, elkapta a hév, talán meg is bánta már sorait. Jövő vasárnap délután neki is szól az ajándék muzsika, amivel újra feltölthetjük testünket és lelkünket.

Én bízom abban, hogy Levente egy olyan Magyarországban fog felnőni és élni, ahol a haragos indulatok majd elcsendesednek és az emberek szeretni fogják egymást csak azért, mert emberek. Addig is tanuljon sok szépet és jót! Szeressen bennünket is, akik most úgy-ahogy, jó messziről az évfordulóján megköszöntöttük.
Ha véget ér a veszélyeztetett korunkra javasolt rabságunk és a kertünkben hangoskodva újra gurítod a foci labdát, akkor majd visszatérünk a születésnapodra. És átölelve téged, sok szeretettel ismételten megköszöntünk.