Koronavírus

A Butykó Jóksa tényleg azt mondta: "Válasszuk meg az elnökünket újra, annak már megvan mindene!" Ezt a szorgalmas parasztot kuláknak minősítették, földjét elvették, a szövetkezetben traktorosként azért dolgozhatott. Családjával együtt boldogult, háztájit művelve kezdte jól érezni magát a bőrében. Sokaknak meg is magyarázta, miért maradjon a régi vezető. Annak már felépült a családi háza, ahonnan kocsijával pihenni mehet a Balaton-parti nyaralójába. Kivételek mindig vannak, de alapvetően ez így volt. A vezetők többsége megelégedett ennyivel, az átlagosnál sokkal jobban éltek és nem kezdtek el harácsolni.

Miért elevenítem fel újra ezt a gondolatot? Mert elszaporodott a "Mammon, aki ült hízott gőggel rajtunk  szájától milliom élősdi csáp kígyózott szerteszét..." Divattá vált a mohóság, az anyagi értékek egyre erőszakosabb megszerzése. Nem is akárhogyan, mások rovására! Miközben hirdetik az Istent, bűneik feloldására mások mezítelen testére mérik a csalános csapásokat.

Koronavírus tartja sakkban a világot. Megfékezésére minden szükséges eszközt és energiát jól szervezetten kell előteremteni és felhasználni. Össze kell dugni az okos fejeket és közös nevezőre jutva tenni a dolgokat.

Azt mondják, hogy a vírus kapcsán én már a veszélyeztetett korba tartozó vagyok. Figyelek hát és szót fogadok. Hallgatom a nap híreit, érdekel, hogy ki mit tesz egy ilyen veszélyhelyzetben. Az emberek jók! Meggyőződésem, hogy döntő többségük a segítő kezét nyújtja és egy percig se habozik a támogatását megadni, ha azt egy másik kéz megfogja. Sok az ilyen örömteli hír, de másról is szól a fáma.

Megváltozott a bennünket körülvevő világ. Ma túl sok ember él közöttünk, akiknek nem elég a régi vezető jóléte. Több kell és mindig csak több! Csalnak, lopnak, hazudnak, gátlástalanul harácsolnak. Ennek már akkora a mértéke, hogy törvényszerűen jut koldusbotra milliós nagyságú tömeg. A hatalmat gyakorlók segítségével megszülettek a milliárdosok. Közülük néhányan még a parlamenti székeket is koptatják és nem átallják havonta zsebükbe csúsztatni a minimális nyugdíj százszorosát. Kétharmadnyian vannak, azt tesznek, amit csak akarnak. S ha bárki is másként gondolja, a feltett kérdésekre, javaslatokra előre megfogalmazott, szajkó mondatok hangoznak el. Válasz nem hagyja el egyikük száját sem, azt néha kaján vigyorral is helyettesítik. Közülük néhányan Teremtő nevét is megemlítik, ehhez a bátorságot nem is tudom, honnan merítik?

A koronavírus pedig felhagy a lopakodással, mosolyog és kivont karddal támad. Abba kellene végre hagyni a saját pecsenyék sütögetését! De nem, ez utóbbi folytatódik a maga megszokott módján, a húsos fazékhoz nem engednek mást. Titok leple takarja a sok százmilliárdos, nem sürgős és talán nem is fontos beruházás terveit. Visszavásárlunk lelakott erőművet, más országoknak Krőzusként ajándékozunk pénzt és paripát. Fegyvert azt nem. Abból most itthon tömjük meg a spájzainkat,miért?

Növeljük a haderőt, fitogtatjuk az utcáinkon, katonai vezetőket nevezünk ki az intézményeink élére. Mire készülünk, hová vezet ez az út? De nincs az egészségügyben elegendő szájkendő, lélegeztető gép, ápolóról és orvosról nem is beszélve! Bevételi forrásoktól fosztják meg az önkormányzatokat. Sokakból hiányzik az a belső fékrendszer, amit úgy hívunk, alázat. A koronavírus meg csak kajánul vigyorog!

A politikai csatározások folytatódnak. Mit is beszélek, politikai? Ezt a jelzőt akasztottam volna a civakodások nyakába? Nem jól tettem. A parlamentben nem a politika tudományával felvértezett képviselők ülnek, a hatalom intézmény-rendszerében pedig egyszerű szolgák dolgoznak állásukat féltve, önálló gondolkodásra felvértezetlenül.

Hosszúnak tűntek azok a hetek, mire a miniszterelnök bejelentette javaslatait a vírus elleni harccal összefüggésben. Meghallgattam, nem tisztem minősíteni. Szavai nyomán sok kérdés vetődött fel a házban, ám a kormányfőnk ott nem jelent meg. Udvariatlan, de még inkább tisztességtelen magatartás ez, legyen bárki is az elkövető. Én nem csalódtam ebben az emberben, már régen elveszítettem a belé helyezett -amúgy is ingatag-bizalmamat. Annál is inkább, mert soha nem tette lehetővé számomra, hogy azt elvessem valamelyik bugyromban.

Köztársasági elnökünk nagyon megkésve, húsvét kapcsán szólt a nemzethez koronavírus ügyben. Nagy pátosszal beszélt, konkrétumokat ügyesen kerülve. Őt is meghallgattam, nem kellett volna. Még előttem van az a kép, amikor megjelenik a parlamentben a rabszolgatörvény "felejthetetlen" megszavazásakor. Rosszabb emlék csak az arca, ugyanakkor, eltávozóban.

A vírus meg csak randalírozik és röhög. Röhög azon a hanyag mozdulatán, amellyel leverte az asztalról a jól-rosszul bejáratott mindennapjainkat és törte össze a biztonságérzetünket. Közben pedig azon tépelődik, mikor és kinek a fejéről vegye le a koronát?