Fagyöngy

A város hivatásos tűzoltói mindig szívesen adták, adhatták kétkezi munkájukat ajándékba egy-egy közösségnek. Talán azért, mert a másoknak önzetlenül adott segítség rokona lehet a hivatás gyakorlásából eredő kötelező teendőiknek? Lehetséges, ám az is elképzelhető, hogy az állomány néhány noszogatást követően természetesnek tartotta, később kezdeményezte is azt, hogy kivegye, kivehesse részét a lakosság nagy csoportjait érintő feladatokból. A tanácsi munkában is jeleskedő parancsnok büszke lehetett arra, hogy forintban is kimutathatóan jeleskedtek a tűzoltók a kenyérgyár piaccá alakításában, vagy a sportcsarnok építésében. Kaptak is érte elismerő oklevelet, többet is. Meg is őriztük azokat az emlékszobánkban.

A közutak mellett élő fákon megsokszorozódott a fagyöngy. Gyógynövénynek senki nem szedi, ereink tisztítójaként, szívünk megnyugtatójaként ezért egyikük se szolgálhat. Ez az élősködő belevájja a gyökereit a gazdanövénybe, azzal együtt nő, alakítja ki tetszetős gömbalakját. Túlzott mértékű elszaporodását a fákat legyengítő légszennyezettség növekedése is segíteti. Volt idő, amikor itt Komlón a városból kivezető utakon a tűzoltók kérés nélkül megtisztították gyöngyeiktől a fákat. Létra-kezelési gyakorlatnak neveztük el ezeket a foglalatosságokat, nem titkoltan csináltuk. Felügyeleti szerveink tudtak róla, nem kifogásolták. Nem vártunk, nem is kaptunk köszönetet érte. Megelégedtünk azzal, hogy a felesleges súlyaiktól megszabadított fák már egy kósza szellőre is könnyedén meghajoltak előttünk.

Biztosan van gazdája a megtámadott növények védelmének. Sok dolga lehet, nem igazán érhet rá, mert azok a fák, amelyeket mi régen rendbe tettünk, most meggörnyedve tartják ágaikon az életükre törő parazitákat. Azok meg csak híznak, karjaikat egyre mélyebbre eresztik a gazda testébe. Olyanok, akár a népét szipolyozó, buta hatalom. Nem gondol arra, hogy falánkságával éppen azokat öli meg, akik számukra az életet biztosítják. Éppen ideje lenne hát ollóval és fűrésszel a kézben újból létrára mászni, bármilyen díszesek is a gyöngyök, azokat a mélybe ledobni!  

                                          

Ki se kell igazából mozdulnom otthonomból, hogy ennek az örökké éhes ragadozónak a látványától elszomorodjak. Bánatomnak oka a kiszolgáltatottság, amit ma reggelre igazán kihangsúlyozott a téliesre fordult időjárás. Elég csak az ablakomon kinéznem.  A temetőben már Erzsébet királyné hársfáján is -hófehér koszorúban- ott éktelenkednek azok az "ékszerek", amelyekhez Sissinek semmi köze nincsen. Mondjanak róla bármit, Ő szeretett bennünket, magyarokat.

Kertemben az aranyvessző, a japán birs, de a sárgabarack virága is didereg, az ibolyák tengerét vastag hótakaró borítja. Pár nap és újra kizöldül a világ, az élősködők viszont maradnak. Csak a fákon?