A családot érintő olyan eseményekről szeretnék beszélni, amelyekről tudhatnak a következő generációk, elolvashatják kötelezettségek nélkül a soraimat. Igaz, hogy korábban már írtam erről, de úgy hiszem, hogy a megismételt mondataim teljesebbé teszik nagybátyám értelmetlen halállal végződő rövid történetét.
Az I. világháború apai nagyapámat és két gyermekét kötelezte katonai szolgálat teljesítésére. Az édesapa Hohmann Antal, Dezső és Gyula fiaival együtt harcolhatott a fronton. Hazaérkezésük után Dezső Svájcba távozott és ott élte le teljes életét. Gyula felköltözött Pestre, ahol rövid idő múlva, a háborúban szerzett tüdőbaja elvitte.
A II. világháborúban édesapámat -már túl a negyvenen- besorozták, de a családi állapotára való tekintettel még a laktanyából haza mehetett. Édesanyám három gyermekkel -szíve alatt a negyedikkel- várta otthon. Apu öccse Rudolf nagybátyám nem volt ilyen szerencsés. Az orosz fronton robbant közelében egy akna, az vette el az életét 1942. augusztus 9-én. Felesége Jolán, két leánya, Mária és Erzsébet hiába várta.
Anyai nagyszüleim három fiúért aggódhattak. Ernő és Béla bátyáim kisebb sérülésekkel láthatták meg újra otthonukat. József nagybátyám örömmel mesélt Felvidéki élményeiről. Édesapját ő sem láthatta már. A háború vége előtt kísérték ki a Magyarlukafa-i temetőbe.
Budapest bombázásakor egy óvóhelyként használt alagsori helyiségben vesztette életét édesapám húga, Matild nagynéném, férjével Vilmossal és Gabriella kislányukkal együtt. A sors iróniája, hogy nem egy repeszgránát, hanem a megáradt Duna okozta tragédiájukat. 1944 áprilisában a folyó nagy erővel hömpölygő vize elöntötte a család bombázásoktól biztosnak vélt helyét és -mindegyikük értelmetlen halálát okozva- lehetetlenné tette a menekülésüket.
Wágner Mihály nagyapám huszárként teljesített katonai szolgálatot a monarchia hadseregében. Mindössze egy fényképem van erről, amit Bécsben kaptak lencsevégre 1901. augusztus 8-án. Harmincadik évében járt akkor, nagy bajusszal, komolyan. Jómagam a tüzérek ezredében voltam sorkatona. Kár, hogy nem tudhattuk ezt egyidőben, egymásról.
Én vagyok az, aki családunkban második keresztnévként Rudolf nagybátyám nevét viselhetem. Biztosan ez az oka annak, hogy ismeretlenül is tisztelem, szeretem őt. Háborús tetteiről nem tudok sokat, híradós katona volt. Úgy hiszem, azok közé tartozott, akik nem akarták vérüket adni magyar hazájukért idegen, orosz földön. Az Ő sorsa a háborúkért felelősöket egyáltalán nem érdekelte, nem őket hajtották idegen célok eléréséért a vágóhídra. És ahogyan én látom, nem változott ez azóta egy szemernyit sem. Valahol mindig dörögnek a fegyverek.
Az idén -blog bejegyzésem megírásának napján- nyolcvan éve lesz már annak, hogy egy sásdi születésű honvéd, valahol a Don folyó környékén végleg letette a fegyverét.
Hohmann Rudolf
Rendfokozat:honv.
Csapattest: 38/I.zlj.
Alosztály:(Nincs adat)
Születési adatok
Születési hely: Sásd
Születési idő: 1907
Anyja neve: Horváth Rozália
Azonossági szám: 0172070075
Veszteségi eset
Jellege: elesett
Helyszine:(Nincs
adat)
Időpontja: 1942.
VIII.
9.
Megjegyzés: (Nincs
adat
| | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése