Oltás felvételére nyilatkozat, oltási igazolás, átesettségen alapuló védettségi igazolvány, antitest vizsgálat, gyógyszertári teszt, oltakozás, ellenanyag, védettségi kártya, felmentő papír, halálrendelet, kenyéradó lefelé, megfelelési kényszer, embernek ember a farkasa, orvosi érdektelenség, érthetetlen szelektálás, szakmai szempontok elhagyása, magyarázatra szoruló megkülönböztetés. ...Hol élünk? Kinek vagyunk eladva? Hogyan lehet ebből kitörni? Kiben bízhat meg az ember? Ki tud segítséget, nyújtani? Ki nem fél kiállni és a gyökerét kipusztítani ennek a gennyes világnak?
Újszerű fogalmak, elgondolkodtató emberi magatartások ezek. Félelmet keltő kérdések. A fentieket egy olyan írásból ollóztam ki, amelynek elolvasását a szerző csak erős idegzetűeknek ajánlja. Azoknak a nevében fogott tollat, akik munkahelyüket veszítik el, vagy már állástalanok egy oltás hiánya miatt. Akiknek megélhetése éppen ezért került veszélybe, akiket elvtelen kompromisszumok megkötésére kényszerítenek. Az írás azok helyett is megszólalt akik elveszítették családtagjukat eskühöz méltatlan orvosi magatartások miatt.
Két éve már annak, hogy elindult "világhódító" útjára a vírus. Minden ország teszi ellene a dolgát pénztárcája és legjobb tudása szerint. A kivétel talán csak mi vagyunk, magyarok. Nem a "szürke" emberek -őket megkérdezni se szokás-, hanem a hatalom aktuális gyakorlói. Titkolózással kezdték, tervszerűtlenséggel és következetlenséggel folytatták. Komolytalansággal nem lehet illetni a szabályok alkotóit, annál inkább felelőtlenséggel. Hogyan fordulhatott elő az, hogy egy általuk is veszélyesebbnek minősített időben telt-házas foci mérkőzésre, százezreket megmozgató békemenetre adtak engedélyt? Ja, hogy azokon részt is vettek, akkor a helyzet egészen más! Akkor ez példamutatás a rosszabbik fajtájából. Így aztán megértem azt is, hogy összevissza hozzák meg a szabályokat. Előírják, hogy az egyik iskolában a tanár oltassa be magát, míg a másikban oktatót nem kell, hogy vakcina érintse. Megértem én ezt is, ha hiszem Istent. Munkahelyek is vannak már, ahol kötelező. Nem mindegyikben. Okosabb lettem, de soha nem hittem volna, hogy a parlamenti képviselő nem egy jeles munkahely dolgozója.
A televízió képernyőjén gyakran találkozhatunk covidos hírekkel. Azokat velünk egy állandó csapat osztja meg. A feladatukhoz fűződő képzettségüket tekintve vannak hiányérzeteim. Biztosan megkérdeznek speciális tudással bíró személyeket is, ám erről nem beszélnek. Rendszeres üléseikről készített írásos dokumentumokat évtizedre titkosították. Valamit megint eldugtak az állampolgárok orra elől. Nem jól van ez így! Komolytalanná teszi a vírus elleni küzdelem ügyét, sok egyéb más mellett.
A migránsok mozgását megakadályozó drótháló a helyén marad, függetlenül attól, hogy Európa ehhez hozzájárul, vagy sem. Ezzel kapcsolatban most nem fejtem ki a véleményemet. Mindössze azt nem értem, hogy miért kell akkor az ország határain belül is az embereket egymástól elválasztó kerítéseket építeni. Kemény fémből, emberi gondolatokból egyaránt.
A koronavírus pedig felhagy a lopakodással, mosolyog és kivont karddal
támad. Abba kellene végre hagyni a saját pecsenyék sütögetését! De nem,
ez utóbbi folytatódik a maga megszokott módján, a húsos fazékhoz nem
engednek mást. Titok leple takarja a sok százmilliárdos, nem sürgős és
talán nem is fontos beruházás terveit. Visszavásárlunk lelakott
erőművet, más országoknak Krőzusként ajándékozunk pénzt és paripát.
Fegyvert azt nem. Abból most itthon tömjük meg a spájzainkat,miért?
Növeljük a haderőt, fitogtatjuk az utcáinkon, katonai vezetőket nevezünk
ki az intézményeink élére. Mire készülünk, hová vezet ez az út? De
nincs az egészségügyben elegendő szájkendő, lélegeztető gép, ápolóról és
orvosról nem is beszélve! Bevételi forrásoktól fosztják meg az
önkormányzatokat. Sokakból hiányzik az a belső fékrendszer, amit úgy
hívunk, alázat. A koronavírus meg csak kajánul vigyorog!
A politikai csatározások folytatódnak. Mit is beszélek, politikai? Ezt a
jelzőt akasztottam volna a civakodások nyakába? Nem jól tettem. A
parlamentben nem a politika tudományával felvértezett képviselők ülnek, a
hatalom intézmény-rendszerében pedig egyszerű szolgák dolgoznak
állásukat féltve, önálló gondolkodásra felvértezetlenül.
Hosszúnak tűntek azok a hetek, mire a miniszterelnök bejelentette
javaslatait a vírus elleni harccal összefüggésben. Meghallgattam, nem
tisztem minősíteni. Szavai nyomán sok kérdés vetődött fel a házban, ám a
kormányfőnk ott nem jelent meg. Udvariatlan, de még inkább
tisztességtelen magatartás ez, legyen bárki is az elkövető. Én nem
csalódtam ebben az emberben, már régen elveszítettem a belé helyezett
hitemet. Annál is inkább, mert soha nem tette lehetővé számomra, hogy azt
elvessem valamelyik bugyromban-
Köztársasági elnökünk tavaly nagyon megkésve, húsvét kapcsán szólt a nemzethez
koronavírus ügyben. Nagy pátosszal beszélt, konkrétumokat ügyesen
kerülve. Őt is meghallgattam, nem kellett volna. Még előttem van az a
kép, amikor megjelenik a parlamentben a rabszolgatörvény
"felejthetetlen" megszavazásakor. Rosszabb emlék csak az arca,
ugyanakkor, eltávozóban.
A vírus meg csak randalírozik és röhög. Röhög azon a hanyag mozdulatán,
amellyel leverte az asztalról a jól-rosszul bejáratott mindennapjainkat
és törte össze a biztonságérzetünket. Közben pedig azon tépelődik, mikor
és kinek a fejéről vegye le a koronát?
Leemeltem a polcról egy könyvet, benne Wilhelm Hauff meséi. Az írót huszonöt évesen nem a vírus, hanem rokona, a tífuszt okozó baktérium rabolta el az olvasóitól. Csak azért lapoztam bele, hogy megtudjam, unokámnak olvashatom-e már. Amikor Bagdadban Harun al Rasid orvosának éppen aranyat nyomott kezébe a patikus azzal a kéréssel, hogy az ő drága gyógyszerét írja fel...Akkor ezt talán még nem kell megismernie. Vagy csak azért is! Különb ez mégis, mint a kormányunk faragta nehezen követhető, ködös magyar covid história.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése