Csörög a telefonom, a mobil. Fiatalember mutatkozik be és köszön illendően. Fortuna istenasszony kiválasztottjának tart és pénznyeremény átvételére csábít. Feladatom mindössze annyi, hogy bankkártyámmal jelenjek meg egy automatánál. Mosolygok és kedvesen megköszönöm. Látom a vonal másik végén a siker és elégedettség arcát. Majd folytatom és néhány mondattal még inkább felcsigázom beszélgető társam érdeklődését. Közben azért felvetődnek bennem a kérdések. Honnan tudja ez a gyerek a telefonszámomat, miből következtet arra, hogy én egy szenilis, becsapható, korosodó ember vagyok, miért véli azt, hogy hiszek benne és követve utasítását, útnak indulok?
Eszmecserénk befejeződött, eljött a tettek ideje. Ám én az első lépés megtétele helyett kérdést tettem fel a fiúnak arra utalót, hogy mozgásom nehézkes, tud-e nekem segíteni? A válasz helyett egy kijelentő-kérdő mondatot juttattak el a fülembe az éter hullámai.
-Miért is él még akkor egy ilyen ember.?
Elnevettem magam, ezt a csibészt jól megszívattam! Néhány másodperc telt csak el, készen álltam a válaszadásra. A mondatba belekezdtem, de pár kimondott szó után ráébredtem arra, hogy nincs már, aki annak befejezését meghallgatná.
Csörög a telefonom, a mobil. Egyre ritkábban szólal meg. Egyedül vagyok ma délelőtt, ugyan kinek hiányozhatok? Nagyfiam keres, semmi konkrét, csak érdeklődik hogylétünk iránt.
-Egyedül vagyok, édesanyád vásárolni ment, karácsonyra készül már és én jól vagyok, köszönöm szépen.
Tulajdonképpen csak ennyi és mégis micsoda különbség telefonom két csörgése között!
Egy csaló kísérlete pénzem megszerzésére hiszékenységem, vagy naivitásom segítségével és egy szerető gyermek érdeklődése féltésének ügyetlen leplezésével. Amíg az egyik kesernyés nevetést, mások iránt érzett aggodalmat és mély szomorúságot hozott, a másik jólesően megbizsergette a szívemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése