Hazaszeretet

  Világhálón beszélgetünk a hazaszeretetről. Olyan nehezen alakulnak a szavak és formálódnak egész mondatokká a gondolatok. Írni szeretnék erről az érzésről, ezért kérdezek.

   -Annyi sok szépet látok az oldaladon, irigylésre méltó, ahogyan kiválogatod azokat.

   -Amint látod, belekapaszkodok a mások által leírtakba, ha megtalálom, küldöm is rögtön mindenkinek. Aztán, hogy megmozgatok-e valakiben valamit, azt már nem tudom.

   -Én -ahogy látod és hallod- "megzenésíthetőnek" tartom azokat, nem véletlenül keresek hozzájuk dallamokat. A zene iránti rajongásom segít ebben. A felcsendülő muzsika az én lelkemet tükrözi, nem biztos tehát, hogy mindenki megérti az összekötődésüket.

   -Ketten vagytok azok, akik a megosztásaimat visszajelzéssel igazoljátok. Ilyenkor tudom, hogy célomat elértem, valami szépet, valami jót a mások lelkébe beleültettem.

   -És a hazaszeretet?

   -Ma olyan megveszekedett, bolond, őrült világ van, amelyben én nem tudok a hazaszeretettel kapcsolatban fellelni semmit, csak a múlt nagyjainak mellét feszítette ez a nemes érzés.

   -Radnóti is őrült világban élt, mégis szerette a hazáját!

   -A Nem tudhatom legelőször nyolcadikos koromban remegtetett meg. Nem azért mert elfelejtettem megtanulni kívülről. Húszan voltunk az osztályban, mire mindenki elmondta, én is megtanultam és elszavaltam. Radnóti Miklósnak szinte minden versét szeretem, a Nem tudhatom pedig azóta is lúdbőrössé tesz.

 

   A beszélgető-társam legelőször különös örömét fejezte ki a 90-éves Gizi óvó nénit dicsérő szavaimról. Ismeretlenül is egészségben és minden jóban bővelkedő további éveket kívánt neki, tudván, hogy szavaival nekem örömet szerez. Befejezésül pedig szinte elnézést kért, hogy olyan keveset tudott mondani a hazaszeretetről, pedig azt egyik mondatában tökéletesen megfogalmazta.  

Négy-eltérő körülmények között élő- magyar ember, négyféle válasz:

   -A külföldről hazatérőnek minden hiányzott. A magyar szó, az ételek, a hó, a Balaton. Hazája szeretetére idegen országban a hovatartozásukra büszke emberek figyelmeztették magatartásukkal. Valamint azok gyermekei, akik a szülői példamutatásból automatikusan merítve tanulják megbecsülni szülőföldjüket.

   -Az illúzió nélküli embernek már semmit nem jelent. Csak azért hazája, mert ide született. Nem harcolna érte, mert itt csak meghalni sikerül (József Attila). Milyen az a haza, amelyik tönkreteszi a népet. Ki fog itt majd dolgozni, ha mindenki külföldön keresi a boldogulását, vagy idő előtt meghal?

   -A magyarság jelenti a hazaszeretetet. Büszkének lenni mindenre, amink van, tájra, költőinkre, zenénkre. Barátságban élni egymással. Tenni is valamit az országért, segíteni a rászorulókat.

   -Sok mindent átvett, tanult a magyar emberekről, boldogulásának záloga volt ez. De ettől még roma származású, aki mindkét oldalát akarja. Híd szeretne lenni! (Ezzel tökéletesen azonosult egy ember, Bogdán László Cserdi község polgármestere. Ám a tartópillérek lerakásáig se jutott el. "Szerethetem úgy a hazámat, ahogy a hazám nem szeret engem..."-mondta még a váratlan halála előtt.)

 

   Nemrég egy államtitkár március 15.-ét a magyar hazaszeretet napjának nevezte. Máskor ugyanezt tette megyei közgyűlés elnöke október 23.-át megjelölve. Benedek István által szerkesztett könyvben a hazaszeretetről szóló verseket olvashatom egymástól eltérő megközelítésben. Kausz József Hazaszeretet és vallás c. műve egy sajátos elgondolás a haza iránti pozitív érzéseknek. Petőfi Sándornak és József Attilának eszébe se jutott konkrét napot megnevezni, anélkül szerették életükben szeretett szülőföldjüket. A hazánkban tanult  vietnámi fiatal nemrég letette magyar állampolgári esküjét. Elfogadhatóan szép magyarsággal énekeli Erkel operájából Bánk szerepét: "Te érted bátran meghalok, Te Szent Magyar hazám!" Vajon vibrál-e benne új hazája iránt érzett szeretet?

Nincsen definíció! Ahányan vagyunk, annyiféleképpen fogalmaznánk meg. És ez természetes is, mert nem lehetünk egyformák. Máshonnan jöttünk, másfelé tartunk, az emberi élet értékét is eltérően ítéljük meg.

 

Én emlékezetből ma is elmondom Radnóti Miklós Nem tudhatom c. versét, ahogy azt megteszi beszélgetőtársam is. Sok éve már annak, amikor magyar órán a "lángoktól ölelt ki ország"-ról beszéltünk. Bízom abban, hogy ma is tananyag az általános iskolákban. Nem kell többet tudnunk a hazaszeretetről, mind amit ez a vers mond. Szülőhazám, bokor, virág, fájdalom, szöcske, szelíd tanya, füttyös gyümölcsös, anyóka, gyárüzem, dolgozó, bakter, gyerek, szerelem, iskola...Különösebb válogatás nélkül ollóztam ki ezeket a szavakat. A hiányzókkal együtt a sok hétköznapi apróból született egy ünnepi kerek egész, amit a költő nem akárhogyan felöltöztetett. Hitvallás ez a javából a szeretetről, aggodalomról és féltésről.

Egy ilyen vers után szabad nekem akár csak gyengécske kísérletet tennem hazám iránti érzéseim megfogalmazására? Utam során köszönök és visszaköszönök, adok és engedem, hogy nekem adjanak, jó példát mutatok és szót fogadok, tanítok és tanulok, örülök és bánkódom. Tisztelem a természetet, fát ültetek és nevelek, megmentem a fürge gyíkot a kertemben futkorászó kutyusom játékos fogaitól. Nem is keresek még mást ide leírni, az életem eseményei -ha néha átvitt értelemben is- mind hozzájuk illeszthetőek.

   Hosszú oldalakon keresztül írhatunk édes hazánk iránti pozitív érzéseinkről és abból mégis kimaradhatnak részletek, de én megtaláltam a legegyszerűbbet. A bőrünk érzészavara agyi parancsra  születik. Ha valaki meghallja Radnóti Miklós versének kezdő sorait: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent..." és lúdbőrös lesz, hát ez a hazaszeretet. Ez az érzés "zsigeri" és kitörölhetetlen, tette hozzá blogos írásaimnak egyik kedves olvasója.