Az öreg mester műhelye nem messze volt tőlünk az utca túlsó oldalán. Gyakran jártam arra, unokája osztálytársam volt. Nem igazán engedett bennünket a birodalmába, mi kintről is jól láthattuk a teli-üveges ajtón keresztül, hogyan fúrja, faragja, csiszolja, varrja össze a megkopott eszközöket. Fogasán lógtak és táltos paripákra vártak a legszebben összeállított, cifra és színezett lószerszámok, azokat mindig megcsodáltam. Nyáron a nyitott ajtón keresztül hullámokban kiáradt a műhely bőr szaga, illata.
A nagy darab, erős ember minden vasárnap misébe járt felesége oldalán. Asszonya hozzá képest egy filigrán teremtés, belekarolt emberébe és lépteit megduplázva igyekezett az istentiszteletre. Szerettük ezt a nagymamát. Amikor csak tehette, nem mulasztotta el leemelni a faragott konyhai kredenc magas polcáról a kosárkát és azt felénk nyújtani pogácsástól. Misére mi gyerekek gyakran mentünk mögöttük és jóízűen kuncogtunk, amikor a papa egy-egy lépésnél elszellentette magát.
Gyerekkori emlék ez, mosolyra fakasztó. Így járhat az idős ember, ha fejével már nehezen parancsol az izmainak.
-Ödi Bá! Ez nyolc órakor a magáé!-kiáltott így az iskolába siető
kiskamasz a villanyoszlop tetejéről vaskarmokkal lefelé mászó embernek,
minek előtte egy jó hangosat fingott.
-Képzeld ez a büdös kölyök azt harsogta a hátulját egyre csak
mutogatva, hogy nyolc órakor nyaljam ki a fenekét! -mondta nagy dühösen
az éppen odaérkező jól ismert embernek és nagy lendülettel indult volna az iskola
kapuján befutó suhanc után.
-Én jól hallottam, nem is azt mondta. Egyébként is mit kapkodsz? Nem
kell sietned még csak fél nyolc van. -mondta széles mosollyal János
bácsi, a kenyérsütő pék. Ezen aztán mindketten felszabadultan, nagyot
nevetve indultak napi dolgukat folytatni a Szabadság utca két irányába.
-Púzol már a lány előtt? - kérdezte a kollégiumba visszatérő egyetemista pajtását Kistanácsos, a messzi Szabolcsból Pécsett tanuló joghallgató.
-???
-Hát akkor igyekezz csak minél előbb összemelegedni vele testben és lélekben egyaránt!
Az emésztés során a szervezetünkben fejlődő gázoknak valamiképpen el kell hagynia a testünket. Ennek fenti három példája gyermekkori környezetemből merítődtek. Teljesen egészséges az az ember, aki naponta egy tucatszor szeleit szabadon engedi szárnyalni. Más kérdés az, hogy hol, mikor, milyen környezetben és hogyan teszi ezt meg. Ennek megfelelően az alapszót, a fingot- mert a mi magyar nyelvünk már csak ilyen- számos alakban mondhatjuk ki, vagy írhatjuk le. Így pl. alfarhang, selyemsutty, durrantás, végbélfütty, hátvágánygáz, gyomorrotty, farlehellet, pú és folytathatnám tovább. A cselekedet elkövetésekor annak hangjához, erősségéhez, szagához, és biztosan máshoz is igazodnunk kell, amikor a sok név közül kiválasszuk a leginkább megfelelőt.
Saint-Évremond kellemekben gazdag filozófus szerint a fing az egy sóhaj, amely magában hordozza a szabadságot. Így szólt kedveséhez, miután alfelét tagadhatatlanul a nyomást kiegyenlítő, megnyugtató szelek hagyták el:
"A bánattól, mit drága hölgy
Ádáz haragja kelt bennem
Szaggatták szívem sóhajok.
Az egyik megrettent,
S nem mervén menni szájon át
Kiment egy másik járaton."
Horatius tiltakozik az ellen, hogy fingnak csak a kísérő hanggal együtt járó durrantást nevezzék. Janus Pannonius mennydörgésnek, "rút" morajnak keresztelte el egyik versében, amikor kedvesét, Lúciát igyekszik rábírni illetlennek vélt magatartása felhagyására.
Bármennyire is természetes dolog ez a fingás, mi emberek képesek vagyunk ezt a kérdést is -mint sok minden mást - óriási méretűre felnagyítani, vagy túlzott mértékben jelentéktelennek feltüntetni.
Ezt a kapitális ellentmondást igyekezett oldani egy babos napon a fiatalokból álló társaság. Szép nyári délután ültek egymás mellé, szemükben játékos kíváncsisággal. A házigazda hüvelyeseket bőségesen tartalmazó ételeket tett a terített asztalra. Olyan ügyesen tálalta, hogy a babféléket nem lehetett megkerülni, azokból a fogyasztás elkerülhetetlen volt. Káposzta, karfiol és brokkoli sem hiányozhatott a tányérokból. A "foglalkozás" célja nem is volt titok. Jóllakni, felhőtlenül nevetni, szükség esetén ügyesen és kulturáltan, megszabadulni gázaiktól. Degeszre tömték a pocakokat, egyikük se tartott a lehetséges következményektől. Arra talán nem is gondoltak egy-egy pohár ital lenyelésekor, hogy az üdítőkbe és a vízbe rejtett szénsav jó cimborája a nehéz ételeknek.
Annyit tudok csak, hogy a csapat igen jól érezte magát. Egymás ötleteitől okosodva térhettek otthonaikba. Hazafelé úton az autókban le kellett-e tekerni az ablakokat, azt már nem tudom. Az egész kedves rendezvényhez csak versben szóltam hozzá, alkalomhoz illőt küldtem felolvasásra, terveim szerint kacagásra csábítót.
Mese egy babról
Fehér, sárga, vagy piros a virága,
ajándéka Ő az egész világnak.
Hüvelyesként termése a bab,
melyből számos öröm forrása fakad.
Milliókat jóllakató nagypénteki saláta,
az egyszer jóllakható áhítattal kajálja.
Megspékelve füstölt hússal, káposztával,
a kijelölt útját nehezebben járja.
Számolatlan finomság eredője vagy,
gyönyörök, kínok szülőanyja is Te bab.
Nyílik az ajak és a fényes héjjal érkező falat
roppan a szájban pillanatok alatt.
Ízlelő bimbócskák riadót fújnak,
s a kürtszó egész rendszert páncélba bújtat.
Háború indul, ez a harc nemes,
örömökért izzadni is érdemes.
A nyelőcső izmos falát
egy falat se hagyta el talán,
de fogadásra kész a gyomor,
nem éhínség ez, vagy nyomor.
Dolgozik a bendő, egyre telik s feszülve
figyeli, bele epe mikor kerülhet.
Munkálkodik a máj is,
mirigyek ontják nedvüket,
a sokasodó munka nem veszi el kedvüket.
Duzzad a has, feszülnek a belek,
erecskékben gázok keringenek,
a leheletben bajok nincsenek.
Dúl a harc, nem babra megy a játék,
gyöngyözik is tőle a halánték.
Harcol a bab, páncélján az ellen csapásai,
lassacskán elhagyják kísérő barátai.
Kimerülten, tágas mezőre lép.
ám a háború itt véget nem ér.
Fáradt testét új ellenség, milliónyi,
töri, zúzza, itt is, ott is.
Hátulról a nyomás folyton megújuló,
elöl meg a csapás szűnni nem akaró.
Görcsbe rándul s alakját veszítve
fehérjékre, illékony zsírokra bomlik le.
Élete csak halvány remény,
útjában a fényt elzáró izom kemény.
Legfelül egy újabb nyelés,
benne a levegő sem kevés.
Mi lesz ebből, oxigén és nitrogén,
széndioxid és hidrogén,
netán metán?
Sőt ammónia, kénhidrogén s jó merkaptánok!
Ha ti ezt mind megkapnátok?!
A nyomás egyre emelkedik,
ebből bizony veszély kerekedik.
Hogy a véredények lazuljanak
és a szív mutatói javuljanak,
szabadság kell és tágas tér.
Gyerünk babocska, ne félj, ez kéj!
Óvatosan somfordálj, ne gyújts világot,
másra is foghatod, világos?
Vagy kérj elnézést s kínos csend helyett
harsogva kacagj, jóízűen nevess,
de kiszellentett lelkedet tovább már ne keresd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése