Bele-belepillantok gimnazista unokám munkafüzeteibe. Tehetem, mert ezt rendszeresen lehetővé teszi a számomra. Látszólag hanyagul és szó nélkül a tükör elé teszi le, így azokat duplán is láthatom. A valóság pedig az, hogy ezek a füzetek szépen és gondosan megműveltek. Egy-egy ilyen lapozgatás közben rendre rájöhetek arra, hogy mennyi mindent felejtettem, vagy egyáltalán meg sem tanultam. Meg arra is, hogy mennyi mindennel tömik -erőltetettnek látszón- a diákok buksiját. Egy-egy ilyen mustra után olvashatok, felfrissíthetek, hogy méltó beszélgető partnere lehessek a tanulónak.
Drámákról váltottunk szót, a görögökről, Shakespeare Rómeó és Júlia lelkünket borzongató eseményeiről. A katarzisról. Hozzáolvastam és rá kellett ébrednem arra, hogy az életemből hiányoztak azok az élmények, amelyek annak erőteljes megváltoztatását, vagy megerősítését igényelték volna. Egyszerű, megvalósítható célok. Semmi különlegesség. Színházba ritkán jártam, leginkább ügyeletes tűzoltóként. Az irodalmi alkotások, regények és versek -ha azok sorait nagy kedvvel is olvastam- sem emeltek ki igazán a hétköznapok világából. Néhány vers elfeledtette velem a hétköznapokat, de csak akkor, ha azt másoknak, nekem kedveseknek mondhattam el a képzeletemben, vagy a valóságban. Arisztotelész meghatározása szerint hát nem jártam szerencsével a katarzissal.
Azért az mégsem járhatja, hogy az én életem ilyen fakó legyen! Nem is volt az soha olyan és ma sem az. Tele rakták az éveimet örömökkel és bánatokkal, színesekkel megrajzottakkal, sokkal ritkábban grafitceruzásan. Nevezhetjük ezeket kicsi katarzisoknak és akkor már teljesen rendben is van az én világom, mondjon bármit is az ókor egyik nagyja.
Amikor hirtelen támadt ötletként leírtuk a pille után ácsingózó cica festmény megtekintésekor az arról elsőként felvillanó tíz szavunkat, biztos voltam abban, hogy a vállalást én teljesíteni fogom. Megírtam a verseimet a játékban résztvevő unokáimnak. Beígért feladat volt és én teljesítettem. Örömet mégis az adott nekem, amikor egyikük megajándékozott saját tíz szavának versikébe foglalt gondolataival. "Papa verse" címet adta neki. Ezt ott alul nem tüntettem fel, adjon az olvasó bevezető sorként, fejéből kipattanó sajátot. Egy szemernyivel sem kisebb az az öröm, amit elsős kisiskolás adott nekem akkor, amikor kérését elmondta. Menjünk le a házi barkácsműhelyecskébe, mert ott sípot akar csinálni a papa segítségével. Ilyen óhajt nem engedhetek szó nélkül el a fülem mellett. Nekiláttunk, kezébe adtam a fűrészt és a kislány a felügyeletem mellett dolgozni kezdett a satuba fogott bambusznád darabkán. A sípocska majd elkészül, a versikét már elhelyeztem egy arra leginkább méltó dossziémban. Mindkét esemény alkalmas arra, hogy a lelkemben lévő feszültséget okozó érzéseket feloldja és kiseperje. És mert nagy a család, ehhez hasonló történések akadnak még jócskán.
Az örömek többsége, amiből az én katarzisaim megszületnek, kívülről érkeznek. Szívemet melegítő az is, ha tőlem teljesen függetlenül száll emberekre a derűs lelkiállapot és én csak látom azt, vagy csak tudomást szerzek arról. No, ezek szerint van itt még tennivalóm! Forduljon elő gyakrabban az, hogy mások jó érzésének, mosolyának én legyek az okozója!
"Álom földjén pille ébredt,
Száll a völgyben, mint az ének.
Könnyed testével leszáll ott,
Hol a harmat hint egy álmot.
Egyensúlyban élnek együtt,
Barátságból sok van köztük.
Mikor a kis pille felszáll,
Onnan, hol a szabadság jár,
A természet titkot lehel,
Csodához megbocsájtás kell."
Hát ilyet se tettem még, hogy egy írásomba visszanyúljak és a bejegyzést később megtörténtekkel egészítsem ki. Márpedig ez történt most. Emese unokám a születésnapomra törlesztette "adósságát" és ő is megajándékozott a festmény láttára életre kelt tíz szavának versével. Mi ez, ha nem egy kicsi katarzis? Mert ezek a versszakok az "álom földjén" azonos tőről fakadtak, a legtermészetesebb dolog az, hogy itt is olvashatóvá váljon. Mindazok ellenére, hogy ezen örömömet a születésnapomat követőn nagyon gyorsan világgá is kürtöltem.
Vers Emitől
Fent egy tavaszi szeles réten,
(Születésnapra, 2021.12.04.)
Nap ragyog a fényes réten.
Virágokkal játszik a cica,
Felette repked a katica.
Pillangó szálldogál virágról virágra,
Ahogy a boldogság száll házról házra.
Barátság és szeretet az emberek között,
Ezt látni nekünk a legnagyobb öröm.
Az állatok elcsendesedtek szépen,
Nem fúj már a szél az éjben.
Béke honol a csendes réten,
Csak egy tücsök hegedül gyönyörű szépen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése