A nagyteremben három generáció ült együtt. Nagyapák és fiaik, unokák, fiúk és lányok vegyesen. Rajtuk díszelgő egyenruha. A zenekar tagjai az előbb még a szertár előtt fújták a vendégeket fogadó indulókat, most a hangszerük súlyától függő frissességgel felérkeztek a másodikra és újból játékra készülődtek.
Vasárnap a határhoz közeli horvát kisváros önkéntes tűzoltóságának közgyűlésére voltunk hivatalosak. Olyan hely ez, ahol 124-éve csupán szeretetből vigyázzák az emberek életét, biztonságát és javaikat. Nem először vagyok itt, ismerem a forgatókönyvet. A nemzeti himnusz után a köszöntők, a beszámolók és tervezések jönnek szépen, sorban. Minden évben ott ül az aktuális polgármester, vagy alpolgármester, most mindketten megjelentek. Ez ott megbecsülésről árulkodik. Az elhangzó mondatok a gondokról is árulkodnak, belőlük számos a közös a mi tűzoltóink megoldásra váró kérdéseivel.
Néhány jó szót szólni nem esett nehezemre, mivel többjüket személyesen is ismerem. Hét percre sikeredett tolmácsolással együtt minden részterületet érintően. Legalább ennyi idő el is várt.
Kötetlen beszélgetés és ebéd a folytatás. Hideg sültek krumplisalátával. Ez utóbbi önmagában is remekmű lehetett volna, ám ott volt még a kenyér is. Frissen, foszlósan, illatosan kellette magát a kosárkában. Kísérleti paleo étkezési rendemnek megfelelően kevés salátával sok húst faltam be kenyér nélkül.
A terem sarkában már készülődtek a zenészek. Bőgő, gitár, harmonika és hegedű. A mi műdalainknak megfelelő nóták hosszú sora következett eltérő ritmussal, megegyező tartalommal. Valami azonban egészen másképpen történt. Az idősebbekkel és öregekkel a tini fiatalok felszabadultan, mosolyogva együtt énekeltek. Jóleső irigységgel hallgattam őket újra.
"Egy fészekben öt fióka összebújnak édesen.
Messze,messze szól a nóta: Mindjárt, mindjárt érkezem!" (Benedek Elek)
Így van ez, ha a madár a fiókának beénekeli a dallamot. Mert honnan is tudna csiripelni a tökös veréb, vagy majd' emberi hangon megszólalni a pacsirta?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése