1969. november 10-én segédasszisztensként beléptem a gümőkor ellen harcolók elég népes táborába. A munka melletti kétéves szakképzés ideje alatt gyakorlat megszerzése céljából jártam Budapesten a János Kórházban, Pécs több klinikáján, de legszívesebben a dombóvári kórházban sajátítottam el a röntgen asszisztensi szakma fogásait. Itt dolgozott ugyanis több osztálytársam is, Ági, Erzsi, Zsuzsa, mind aranyos csajok. Szerettem őket ártatlan hülyeségeikkel együtt és ők is engem. A főorvossal együtt kitaláltunk olyan vizsgálati megoldásokat is, amelyek átlépték a röntgen technikánk korlátait. A doki szerette volna, ha a suli után nála folytatom a munkát, ígért is vezető asszisztensi beosztást és 2200 Ft. fizetést. Ez jóval meghaladta Sásdon a Járási Tanács TBC-s. Beteggondozó Intézetében bérként kapott havi 1000. Ft-ot, ami mellé járt még 30 % veszélyességi pótlék, mégis a faluban maradtam 1972. augusztus 31-ig asszisztens II. beosztásban. Mert hát ez lett belőlem a sikeres vizsga után. A II-es Belgyógyászati Klinikán az adjunktus tüdő felvételek készítését határozta meg és mosolyogva hagyott magára a beteggel. És az öltözőből kilépett egy alacsony, talán 150 kg-os asszony. Kicsit meglepődtem, de az asszony is. Jó mas-értéket beállítva közösen oldottuk meg eredményesen a házi feladatomat, sikerült jó minőségben oldal irányú felvételt készíteni a tüdőről és három rétegben bemutatni a hilusokat. Meg is lettem dicsérve.
Szerettem ezt a munkát. Láttam, hogyan sikerül elkapni egy-egy új morbus hungaricust, milyen lelkiismeretesen kerül gondozásba a beteg és az ő környezete, hogy a beteget milyen szakszerű gyógyító munka után küldi vissza a "C" Osztály a szeretteihez. Igaz, azt is láttam, hogy időset és fiatalt válogatás nélkül kíméletlen precizitással hogyan ragadja magával a rák és adja át őket az enyhet hozó halálnak.
A "magyar betegség" nevet a TBC igazán csak a XIX. század végétől érdemelte ki, jóval korábban egy orvos a császári tisztek sorát tizedelő tífusz miatt szólt a morbus hungaricusról.
A szegénység az, ami miatt ma újra emelkedik a tbc-s megbetegedések száma. Az életkörülmények romlása miatt most, a XXI. század elején nemcsak a tető, de a betevő falat is hiányzik sok ezrek feje fölött, százezrek szája elől.
A TBC Elleni Világnap alkalmából biztosan szólnak az egészséges életmódról. És akik tehetnek, tesznek is érte?
Én ötletként csak annyit mondok, hogy holnaptól senki ne töltse tovább a dohánygyárak tulajdonosainak zsebét, mert a dohányzás testvére a ráknak, unokaöccse a tbc-nek. Az így megspórolt pénz talán újra rózsaszínűvé varázsolhatja a tüdőnket és meleg ebédet tehet minden gyermekünk asztalára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése