Erzsi a fotókat rendezi, rendszerezi. Egyik album telik a másik után. Sok szép felvétel a gyerekekről, de rólunk is, unokáinkról nem is beszélve! Mennyi van még kidolgozatlanul a számítógép különféle tarsolyaiban. Ezek közül egy minap készítettet hadd mutassak meg!
Eszter és jómagam egy igen finom hallevest fogyasztunk az ünnepi asztalnál. A kislány természetesen csúcspontja az idilli jelenetnek a maga bájával, és gyermeki gyönyörűségével. Azért én se vagyok kutya! Fiatal koromban biztosan azt mondtam volna a jobb oldali alakra, hogy lám, itt ül az öreg. Most pedig mások állítják ugyanezt rólam, ha alaposan megnéznek. És ez így van jól. Az asztalnál én vagyok a legidősebb. Legfeljebb annyit szépíthetek magamon, hogy a vállaim ugye nem is lógnak annyira, a szemüvegem meg épp, hogy lecsúszott. A füleim se olyan nagyok és rengeteg haj takarja a homlokomat, ugye? A fázós öltözetet ráfoghatom a februárra, nem?
A képen ott a pont és az ellenpont, akár Bach művészete. Rajta egyaránt látszik a harmónia és a diszharmónia az együvé tartozás és a korkülönbség képében. Fejezze be ezt - irigykedve egy kicsit kora miatt a költőre - nagyapa helyett Radnóti Miklós:
"Mint észrevétlenül álomba hull az ember,
úgy hull az ifjúkorból a férfikorba át;
már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel
s apányi lett körötte már egyre több barát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése