Korai szerenád

     A fiú alig túl a húszon, olyan szerelmes, akár egy érett felnőtt. Turbékol, mint egy tavaszi gerle és mellét úgy feszíti a mindent elsöprő érzés, hogy feledésből alig vesz levegőt. A kislány ezt látja, de megriad, mint a csibe, ha fent a magasban kánya köröz. Lelke nem kész még a szerelemre és szívét a szülők és testvérek iránti szeretet, valamint a tanulás kötelessége tölti be. Csalódik és kesereg a legény. Sikertelen próbálkozásai a találkozásra rendre elhalnak. Utolsó kísérletként a reményének feltámasztására már csak egy szerenád maradt. A csendes éjszakában felhangzó keserű vallomás talán észrevesz egy kicsike kis rést azon a szíven, ahol belopódzhat.

"Mert több a szívnek csöndes boldogsága,

mint pompa és fény múló ragyogása.

Elmondanám, de hasztalan beszéd,

hideg szobor vagy, meg sem értenéd!"

Dankó Pista dalának utolsó sora nyomasztóan nagy csendet hozott a falu főutcájára. A villanyoszlopról lógó pislákoló lámpa sugárkái képtelenek voltak a gesztenye széles levelein keresztül vergődni. A felhők mögül ki-ki bukkanó hold is csak az ablakról visszatükröző, sápadt fényével engedte látni a fiatalt, aki várt. Várta, hogy égő gyertya jelezze: látták, észrevették, hallották. De az ablak sötét maradt, még a függönye se lebbent.

Már az is jó lett volna, ha a háziak elzavarják, ha valaki, vagy valami jön arra, okot és lehetőséget adva a szökésre. De a csend süket volt és senkit nem küldött. 1959-et írtunk.

   -Amikor meghallotta, hogy "Madár vígan dalol a lombos ágon", érezte hogy ez csak neki szólhat, mert tudta, hogy a mi udvarlóink között nincs ilyen dalos ajkú srác. - mondta a testvére.

  -Messze volt még a szerenád vége és pizsamában futva meg sem állt a szomszédos utcáig, keresztapjáig, mi hallgattuk végig ketten halkan kuncogva, hogy a többiek ne ébredjenek. - szólt a fiatalabb húg.

    Igen, így is történhetett volna és nagyot nevettünk mindannyian, akik születésnapján nemrégiben körülvettük és köszöntöttük Őt.

 

   Tíz év múlva  az ismételten kerek születésnapján én egy verssel köszöntöttem. Fentiekben nem igazán mutattam Őt be, mint ahogy azt tettem a többi testvéremmel. Most hát bepótolom és egy évtizeddel később megírt soraimat -amelyeket egy lányka mezei virágokat szedegető képe és egy csokor rózsa díszít- helyezem vissza a múltba.