Nem először vettem fel stoppost, megálltam hát különösebb latolgatás nélkül. Húsz év körüli fiatal srác szállt be illedelmesen köszönve, Pécs várost megjelölve következő állomásaként. Hová is mehetett volna Budafáról, háttal Komlónak?
Nem kellett szóval tartanom. Elmondta, hogy merre járt, mit csinált, hogyan tervezi pénz nélkül haza az utazást. Miközben hallgattam, szemügyre is vettem. Úgy nézett ki ez a gyerek, mint aki az éjszakát egy pajtában töltötte és a gazda reggel még friss vizet sem adott neki. Meg is bántam már, hogy fölvettem, szellőztethetem a kocsit, amelyiknek még akár gyári illata is volt akkor.
A fiú folytatta. Beszélt a fiatal demokratákról, akik majd megváltják a világot, ha most nem is győznek. Nem ismer közülük személyesen senkit, mégis nagyszerű embereknek tartja őket. És a kezében tartott kiskabát egyre csúszott lejjebb a kesztyűtartóban lévő pénztárcám felé. Én láttam, hogy mit művel, ő nem vette észre, hogy figyelem.
Tízezer forint az egész, de miből veszem meg a lakodalmas borhoz a palackokat, ha ez a csirkefogó engem most meglop? Miért hagytam ott azt a tárcát kihívásnak, ezt a szerencsétlen flótást miért hoztam ilyen helyzetbe? A kérdő mondatot fogalmaztam meg gondolatban, amikor a kiskabát a visszautat is megtette az alá rejtett kezekkel együtt. A tartó természetesen üres és a szavak is elfelejtettek kigurulni a legény szájából.
A csendet én törtem meg. Felszólítottam a tolvajt, hogy a tárcát tegye vissza. Izgatottságom ellenére elég határozottságról árulkodhatott a hangom, mert azonnal engedelmeskedett. Ránéztem, nem pirult el, de restelkedett, az biztos. Megkérdeztem tőle, hogy ehhez a magatartáshoz mit szólnának a fiatal demokraták és még azt is mondtam, hogy nagyon-nagyon szégyellje magát. A bevezető négysávoson tilos megállni, én megtettem. Kiszállásra szólítottam fel a fiút, aki a biztonsági övvel bíbelődött. A kezébe nyomtam egy kétszázast, a markában tartva, szó nélkül szállt ki a kocsiból.
Miért is jutott nekem ez a történet most az eszembe? Minden bizonnyal azért, mert a fiatal demokraták, akik azóta nyertek, ugyanazt tették velem tegnap, amit a stoppos évekkel ezelőtt.
Megloptak. Úgy érzem, egy órát elcsentek az életemből, amíg az év értékelést hallgattam. Na, jó! Csak fél órát, hiszen látnivaló azért volt!?
Azért ami biztos, az biztos! A rövidesen sorra kerülő parlamenti beszédet bevarrt zsebekkel hallgatom végig, ne kotorászhassanak bennük. Ki ad nekem tűt és cérnát a kezembe!?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése