Képzeld el, hogy merőlegesen nézel egy feléd közeledő ember szemébe. Belőle kettőt látsz, egymástól tisztes távolságra teszik meg lépteiket. Ahogy közelednek hozzád, az alakok megérintik a másikat és amikor megállnak előtted egy méternyire, arcuk összeér, de még mindig ketten vannak. Most jövök én, fejemet majd harminc fokkal balra fordítom és már üdvözölhetem is a kedves ismerőst, aki egymaga nyújtja felém a kezét. Később apró üvegtesti homályok jelentek meg és úszkálnak át fáradhatatlanul a látómezőn. Ez csak akkor zavar, ha világos a háttér. A velős hüvelyeket nem tudom megújítani, ezért kénytelen vagyok kicsit balra fordulva élni, illetve egy szemmel tájékozódni a világban. Azért azt jó tudnom, hogy a bal szememmel vizslatott világ nem ott van, ahol látom. A két szemem nem tud összehangoltan működni, együtt mozogni. Nyilván nem egyformán érkezik meg a látott kép az ideghártya pontjaira. Ezért "természetes", hogy az agyamban két különböző kép jelenik meg. Nevezhetem ezt az állapotot egy furcsa tornának is. Kijelenthetem azt is, hogy a látásom csupán igazodott az engem körülölelő külvilághoz. Így aztán nekem nincs is semmi bajom, csak az én kicsi hazám folyton felszakított sebei véreznek. Az ezer éve írt történelmünk állandóan visszatérő motívuma az együttgondolkodás és az összhang hiánya. Nevezhetem ezt kettős látásnak is. Függetlenül attól, hogy a viszályt idegen népek, vagy csak a magunk acsarkodása szülte meg, a rövidebbet mindig mi magyarok is húztuk. Egyszóval semmi jelentősége nincs annak, hogy milyenek a szemeim, a jobb is rossz képet szerkeszt.
Vagy harminc évvel ezelőtt óriási lehetőséget kaptunk arra, hogy felszabadultan, mindenki kedvére alakítsuk az életünket. Hogy jusson mindannyiunknak tisztes megélhetésre. Nem így történt, sajnos. Az egymással kilincseket cserélő "hatalmasok" ketté szakították az embereket. Az önző és érzéketlen milliárdosok mellett még sokan vannak, akiknek jut az abroszra reggeli, ebéd és vacsora. Ám egyre többen lesznek, akiknek üres az asztala, akik nem esznek, éheznek. Belőlük pedig egy is sok!
A feladat általában nagyon egyszerű. Lehunyni pilláimat az elszomorító dolgok előtt és tágra nyílt szemekkel felkészülve várni az örömöket adókat. Különbéget tenni a kettő között, ez az igazi kihívás! Igyekszem is a tisztánlátás érdekében gyakrabban törölgetni a szemüvegemet. A por lehessegetése a lencsékről önmagában nem hoz eredményt. Észre kell venni a jót a másikban, hadd örüljön annak! Ahogyan te is sokáig emlékszel arra, ha az öröm forrását benned látták meg. Az igazi pozitív gondolkodás mégis csak az, ha a segítő szándék tettekben is megnyilvánul. Csak akkor fog őszintén mosolyogni a szemünk. A kettős látásom miatt félresikerülhet apró kis izmaim csinálta mosoly, de attól még igaz marad, amit az imént leírtam.
Olyan jó is lenne, ha körültekintve a világban a jobbító törekvés milliárdnyi, apró mécsesét látnánk fényleni. Én magam már annak is tudok örülni, ha a ritkán látott veréb pár meglátogat és elfogadja a neki szánt szotyolát. De ha csak egyedül száll le az ágra, hát szembe nézek vele és máris ott billegeti a szárnyacskáit élete párja is.
Sajnálom a kialakult állapotodat. Grstulálok mindenhez, amit így érsz el. Továbbiakhoz ugyanilyen kitartást kívánok. Szeretem olvadni a blogokat.
VálaszTörlés