Besorozás

-Egyes-kettes számozást kezd meg! -harsant röviden az utasítás. És mi elkezdtük a hosszú sor elejéről mondani: egy, kettő, egy, kettő, egészen a végén álló frissen bezupált újoncig. 

Hosszú ideig hallgathatták az arra éppen elhaladó civilek ezt a sajátos, közterületi számtan órát.   

-Egyesek két lépést előre lépj!

-Első sor balra át! Irány a teherautók, lépés indulj! 

A fegyveres katonai szolgálatot megkezdők másik fele helyben maradt, érkező autókra várva.                          

Többségünk egy kicsit megszeppenve hallgatta az utasításokat, talán még a tekintetünk is árulkodott. Ennyi év után is természetesnek tartom a bizonytalan jövőnk miatti félénkségünket. Rövidre nyírt hajjal, egyszerű civil ruhában -legtöbbünknek nem is volt másféle cifrálkodó, fitogtató- vártuk a sorsunk alakulását. Azon a napon bevonultak közül több ismerős arcot is felfedeztem, de jó barátom köztük csak egy volt. Laci nemcsak osztálytársam volt az általános iskolában, de pajtásom is a gyermekkori játékokban, csínytevésekben. Amikor sorba állítottak bennünket, szorosan egymás mellé álltunk. Közöttünk nem adtunk másnak helyet, hadd sodorjon egyfelé bennünket a szél. Nem gondoltunk arra, hogy pontosan ez fog bennünket egymástól elválasztani.Így aztán ő Kecskemétre, én Pécsre kerültem. Tekintetünk még találkozott amikor az egyesekkel elindultak az autók. Szomorúan intettem felé, intett ő énfelém. Főszakács lett, de jókat is ehettem volna! Két évig nem is láttuk egymást, majd az idegen város végleg elrabolta őt a szülőfalujától.

Peregtek az évek, a fiaim felnőtt-sorba értek. Főiskolai tanulmányai miatt nem hívták be katonának, polgári szolgálatot teljesített, megszűnt a sorkötelezettség.  Hármuk közül tehát egyikük se vonult be valamilyen fegyvernemi kiképzésre, ahogyan én. Nem kellett hosszú időre elhagyniuk a szülői házat, felváltani azt egy jól bekerített laktanyával.  Azt a jót, amit nekem adhatott a hadsereg, mégis látom a fiúkban. A rendre, fegyelemre, a munkára és a másikkal való törődésre gondolok. Mert ezek a tulajdonságok -ha akartuk, ha nem- ránk rakódtak értékes teherként. Az emlékek közül a rosszak -mert hát ilyenek is voltak- már fel sem villannak előttem. A fiúk  mindhárman becsülettel teljesítik az életük meghatározta feladataikat a tényleges,fegyveres katonai szolgálat teljesítése nélkül is.