Jó és rossz hírek

Vannak jó hírek és rossz hírek. Ez utóbbiak csak úgy jönnek és terjednek, mint a futótűz. A jók talán kevesebben vannak, talán mozdulni kellene értük. "Letartóztatták a dílereket, szuronyt szorítottak az eladó nyakához", olvasom a kezem ügyében lévő napilap "sajtó-érettnek" nyilvánított híreit. Történhettek ezek a világ végén és senkit nem érdekel az, hogy ezek régtől nem kötik le a figyelmünket. Én elolvasni sem vagyok hajlandó. Mint ahogyan sokan mások, magam is annak örülnék, ha a bennünket tájékoztató sajtók munkatársai felemelkednének a székekről, kimennének az utcára és megkeresnék azt a sok szépet és jót, amelyek ma is itt vannak közöttünk. Elmondok egy ilyet, talán még nem a mesék birodalmába tartozót:

Tél Uraság gondolt egyet és reggelre ünnepi fehér terítőt borított a Mecsek szépséges vidékére. A pelyhek éppen csak betakargatták az idén sietve kibújó medvehagymát és szirmait már bontogatni kezdő hóvirágot. Az ébredező család kikukkant az ablakon, megcsodálja az új ruhába öltözött hegyoldalt, majd ki-ki teszi a megszokott reggeli dolgát. A legnagyobb gyerek hosszú hónapok óta nem jár iskolába. A vírus és annak rontását gyengíteni szándékozók arra kényszerítették, hogy gimnáziumi tanulmányait otthon, a számítógép előtt ülve folytassa. Ő nem kapkod, nem siet sehova, az első órája máris a szobácskájában találja. Testvéreinek viszont ott van még a suliba vezető út és annak időtartama. Igyekeznek is tisztességgel, hogy a megszokottak szerint indulhassanak. Édesanyjuk melegíti a kocsi motorját és takarítja le arról a vékony hótakarót. A két gyermek már bent is ül, indulhat a hajó, irány az iskola!

Azon az úton, ahol a kis kocsi óvatosan halad előre, autóbusz nem jár. Az anyuka gyakorlott vezető, tudja milyen fontos a nagy figyelem. Ezen a szakaszon most lassú, lehetőség szerint nagyobb gázadás- és fék nélkül kell a métereket leküzdeni. Ám hiába minden óvatosság, az egyik enyhe kanyar után a jármű önálló életre kelt. A néhány centis hó alatt a tükörsima, láthatatlan jégpáncélon a kocsi megcsúszott és a lejtőn lassan, szlalomozva haladt lefelé. Balra a tüskés bokrok, jobbra az árokban végződő meredek, melyik lesz a végállomás? Győzött a rutin! Az autó megállt az út közepén és a behúzott féknek engedelmeskedve mozdulatlanná vált. 

A gyerekek kiszálltak és a szülői utasításnak eleget téve elindultak gyalog az iskolába. -Jókora séta lesz ez nekik, de én most innen nem merek elmozdulni. -vélekedett magában. Tekintetével addig követte a suliba igyekvőket, amíg csak tehette. Percek múltak és a "mit is tegyek" gondolatok forgatták az anyuka fejében a kerekeket. Tehetetlennek érezte magát, csak állt a kocsija mellett, mint egy gyanús zörejtől megriadt őz az erdei útra lépve. Nem sokáig időzött mellette a félsz. A megoldáson nem kellett törnie a fejét. Akár egy mesében, hirtelen segítség érkezett. Lentről négy markáns ember közeledett felfelé, kezükben szaporán működő lapátok és sóval teli vödrök. Mosolyogva érkeztek a még mindig tanácstalanul álló, de már sokkalta nyugodtabb asszonyhoz. Nagyot köszöntek és kezükkel mutatták a lefelé már közlekedésre is alkalmas utat. Látva a bizonytalanságot és meghallva a csendes kérést, egyikük szó nélkül beült és átvitte az autót a kritikus szakaszon. A köszönésen és a köszönömön kívül szó alig hagyta el a szájakat. Mindenki indulhatott a maga útjára. Ez a viszonylagos csend az erdei úton mégis hangos kurjantással ért fel, olyannal, ami nagybetűvel hirdeti az Embert!

A környéken lakók jól tudják, mi a teendő havazás és hirtelen érkező mínuszok esetén. Látva a bajbajutottat, a világ legtermészetesebb tennivalójának érezték segítségük megadását. Ezzel nagy örömet ajándékoztak valakinek és akaratlanul önmaguknak is. 

Én biztos vagyok abban, hogy a mosollyal távozók szívét az öröm és a szeretet átmelengette. És abban is, hogy ezt a kis történetet az olvasók lefordítják magyarra és ha tehetik, nem mennek el közönyösen a segítségre szoruló mellett. Ezért is lenne fontos, hogy a napi hírekben a csúnyák mellett egyre gyakrabban a szépekkel találkozhassunk! Nem először írok erről, ám a fontossága miatt egyáltalán nem idegenkedek az ismétléstől.