"A település határában a szántót és a temető melletti utat szilvás kert választja el. A kiöregedő szilvák helyére cigány meggyet, nyári almát, szelíd gesztenyét és diókat telepítettem. A galagonyát most ezek karolják körül és a rajta élősködő kúszó növények. Tavaszi virágzáskor a madarak dalától hangos fát féltve őrzöm és gyógynövényként kezelem. Alatta -mintegy sátor alatt- unokáim hancúroznak."
A fentebb leírt mondatok mellett a fa adatait is rögzítve beneveztem az "Az év fája" vetélkedőbe a szíveket is gyógyító galagonyát. Ennek már sok éve. Kiesett az első rostán, igazán nem is számítottam más eredményre. Hogyan is gondolhatja egy majdnem bokor, hogy megjelenik a nevezők listáján? Pedig fa ám ez a javából, ha cserjének is hívják! Nem a kertemben van, mégis a gazdája vagyok, miért is ne dicsekednék vele? Tavaszokként a méhecskék ezreit megszédítő virágzása bennem azóta is jóleső érzéseket fakaszt, elég csak messziről megpillantanom.
A meggyek nem eredtek meg, a régiek közül néhány -engedve a fűrész fogainak- elveszítette koronáját és törzsét. A diók termőre fordultak, teljesítették kötelességüket, ízesítették a finom süteményeket, vagy csak úgy természetesen adták meg magukat a fogaink malmainak. Idén megjelent egy ellensége és tönkretette a gyümölcsét. A nyári almák egyikét rossz helyre ültettem. A körülötte levő kiserdő fái miatt csak a magasságával törődik, néhány kósza virágot felmutat ugyan, de a szép, kerek almáját nem érleli meg. Az első éveiben rendre visszametszettem, ma már hagyom, hadd fusson a fény felé, egyszer majd fürdőzhessen meg a nap sugaraiban. A másik becsülettel teljesíti kötelességét és bőven terem. A szelídgesztenye kelleti magát, formás alakot öltött.Tüskés burkaiban megtalálom a termést, de azok fonnyadtak és töpörödöttek. Marad a szépsége és ezért is megéri nyugodtan lélegezni hagyni.
A galagonyát megtisztítottam a vérét csapoló indáktól és elszáradt ágaitól. Csinosabb lett vetélkedős önmagától. Weöres Sándort is megihlette éjszakai fátylával, izzó szemeivel.
A telek rendeződött, megosztódott. A szilvás kertben kerítések futnak. Az egykor ültetett fáim közül több is a kerítésen kívül maradt. Amikor a galagonya kibontja szirmait, én minden évben látni akarom. Nem a hold fátylában rejtőzködve, leszek olyankor mellette majd éppen eleget. Inkább verőfényes nappalon megyek ki a temetőbe, onnan gyönyörködhetek a leginkább benne. Elnézem ahogyan a kikeleti szellő szaladgál a fehér-ruhás menyasszony virágtengerében és mosolyogva gondolok már egy új tavaszra.
Köszönöm ezt a szép írást.Örülök,hogy születésnapomkor ilyen kissé keserédes,remek olvasmányt küldtél!
VálaszTörlés