Egy bő évtizede minden évben megtartják a Cirkusz Világnapját, április hónap harmadik szombatján.Ezen a napon a Fővárosi Nagycirkusz épülete előtt lehetőséget kapnak a vállalkozó kedvűek -akár a legkisebbek is-, hogy szabályozott keretek között láttassák produkcióikat a Városligetben összegyűlt emberek előtt. Közülük az ügyesebbek meghívót kapnak a cirkusztól, tudásukat bemutathatják a nagyközönség előtt is.
A cirkuszi mutatványok gyakorlása jó hatással van az iskolai teljesítményre, az írás-olvasás tanulásában és a finom motorikus mozgást kívánó feladatok elvégzésében is segít -mondja a cirkuszpedagógus. A gyerekek profi artisták segítségével gyakorolhatják a cirkuszi attrakciókat, növelve ezzel egyensúlyérzéküket, koncentrációs-és koordinációs képességüket.
Bevallom őszintén, hogy Joó Emese fentebb leírt mondatait még nem hallottam, sőt a kapcsolódó gondolatai sem foglalkoztattak. Igen ám, de a cirkusz világnapjától eltérő időpontban, a nyár derekán történt valami. A waldorf iskolába járó, hetedik osztályt befejező unokám egyik hőn óhajtott vágya teljesült. Cirkusz táborban tölthetett el egy röpke hetet Gödöllőn. Itt a diákok mindegyike felvállalhatott egy-két -a "kis" buksijában megszületett- mutatványt, azok elsajátítását és közönség előtti bemutatását. Szakemberek segítségével el is kezdődött a munka. Csak néhány nap áll rendelkezésre és szombaton máris jöhet az előadás!
A manézs nem a cirkuszokban megszokott. A kupola magasságából piros, a padozatig leérő selyem szalagokat mozgat a nyitott ajtókon besurranó szellőcske. Csendes, visszafogott gyerekhangok. A megszólaló zene köszönti az érkező lányokat, akik fiatalok, hosszú hajjal szőkék, szépek. Indul az akrobata show! A légtornászok fürge kis maciként kapaszkodnak a selyem szálakon egyre feljebb, emeletnyi magasságba. Lábaikra ügyesen tekeredik a szalag. Felülnek és körültekintenek. A zene feszültséget gerjesztő, megszólalnak a dobok is. Pergő hangjukon kívül ütemesen biztató taps és valahol háttérben csak a csend. A légtornászok a magasba nyújtott kezükkel elengedik a biztonságot adó selymeket és előre bukva zuhannak lefelé az alattuk tátongó mélységbe. De a szaltó után a lábakra csavarodott selyem megálljt parancsol és a testek -fejjel lefelé- egy hirtelen rántással legyőzik a gravitációt. Felszabadult kiáltások, keveredő tetszésnyilvánítás.
Mindössze két és fél perc. Mégis milyen nagy dolog ez! Eszti mert egy nagyot álmodni és azt meg is valósította! Életében olyan esemény ez, amelyet nagymama korában is büszkén mesélhet majd el az unokáinak. A monitor előtt itthon örülhettem én is. Egy pillanatig nem munkálkodott bennem a félsz, még így utólag sem, ez bizalom kérdése. Egyszerűen csak névnapi ajándékként könyveltem el magamban, július 13.-án történt mindez. És még el nem felejtem, az egykerekes biciklizés is a teljesített vállalkozások számát szaporítja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése