Sajnáljam, vagy érje utol?

Számos vállalkozás foglalkozik ma azzal, hogy az asztalomon jóízű, változatos ételek sorakozhassanak elfogyasztásukat várva úgy, hogy a konyhába be se teszem a lábam. Válogathatok helyi, 10-20, de akár 150-200 kilométerre levő kifőzdék kosztjából is. Mindegyike elfogadható áron kínálja a portékáját. Az ebédekből gyakran marad vacsorára is, mert az adagokat magyarosan jó étvágyú emberekhez igazítják. Amikor leülünk a számítógéphez, megrendelünk és egyúttal fizetünk is. Nagyszerű lehetőség ez amivel élni mindenkinek csak javasolhatom, aki ezt megteheti. Időt és energiát takarítunk meg! Nem kell a szükséges anyagokat haza cipelni a boltokból, feldolgozni és a kályha mellett ügyelni arra, hogy azok fogyasztásra alkalmas állapotban bemutatkozhassanak nekünk a tányérjainkban. Kevesebb az elfogyasztott energia és sokkal lassabban telik meg a szemetes edény. Csökken a vízfelhasználás, mert még a mosogatásra váró edények száma is apadozik.

Előfordulhat, hogy az ételek terítését végző zárt ajtót talál, nem tudja a megrendelőnek átadni az ebédjét. Felakasztja hát az utcai járdáról is elérhetően a kapu magas oszlopára. A terület falusias jellegű, az utcán láttam már szabadon futkározó kutyust, de a szatyor befelé lóg magasan, ebek számára nem elérhetően. A gyalogos forgalom ritka, most mégis leakasztotta egy arra járó a zacskót és elvitte azt a benne levő levesekkel és több fogással együtt.

Nem messze tőlünk esett meg ez a dolog és azért írok róla, hogy pozitív gondolkodásra sarkalljam az embereket.

A harapnivalóját megkésve kereső ember erre a napra több adagot is rendelt, mert a napi kínálat a kedvencei közé tartozó, ínyére való volt. Telefonos érdeklődésére a szállítótól kapott tájékoztatás után joggal mérgelődött. Nyelt egy nagyot és kénytelen-kelletlen beérte aznap a hűtőben található maradékokkal. Mégis ki lehetett az, aki elvitte? Legjobb tudomása szerint az utcában nem lakik ennyire rászoruló ember. A szomszédja viszonylag új család a városrészben, apró gyerekekkel, de még csak feltételezni  se meri róluk azt, hogy ilyet tennének. A legjobb az lenne, ha valaki rászoruló emelte volna le a csomagolt dobozokat, akkor egye-fene, -az egyébként elítélendő lopás ellenére-jó helyre kerültek a válogatott falatok. Szándékosan kitett, szabadon elvihető maradéknak senki nem értékelhette a pakkot annak megjelenési formája miatt. Felfogható az eset jószívű adakozásnak és akkor a pórul járt még ki is húzhatja magát, de azokért a falatokért, akár ágaskodva, de mindenképpen kapun belülre kellett nyúlnia az utcai járdáról. Tehát csibész volt ő a javából, akár magának, akár a kutyájának csente el a "csontokat". Ha a jövőben is ragaszkodik károsultunk a finom falatokhoz, változtatnia kell az étel átadás-átvételén.

Néhány száz méterre az esettől, a kertem almafáján frissen kiváltott gyógyszereket találtam egy ágra felakasztott nylonban. Nem tudhattam, hogy ki és milyen célból tette azt oda, hagytam hát a levelek árnyékában, a tűző naptól védetten. Két nap múlva aztán eltűnt. Ez akkor lehetett, amikor a négyfogásos ebédnek is lába kelt. Annak a károsultnak a pozitív gondolkodásával mégsem tudok azonosulni, mert lopás volt az a javából. Még az is elképzelhető, hogy a gyógyszereket is ugyanaz a valaki emelte el. Hát ez esetben ennyit az én pozitív gondolkodásomról! És remélem, hogy a kemikáliák között nem volt széntabletta, mert a falatozás után biztosan szaladnia kellett egy igazán kiérdemelt hasmenés miatt!