-Fáradtnak látszol, vigyázz magadra! -írtam ezt karácsony előtt egy kedves ismerősömnek.
-Igen, megfáradtam... küzdelmes de gyönyörű életem volt és a továbbiakban a sorstól mindent elfogadok. -válaszolta.
Régi ismerősök vagyunk, joggal nyugtalanított ez a mondata. Figyeltem hát az oldalát, ám azon továbbra is a vidám, cserfes, igaz embert láttam. Véleményt nyilvánít, kritizál, főz és zenél, ahogyan azt tenni szokta. Aztán mégis aggodalomra okot adó változásokat vettem észre. Nem is gondoltam rá, de ma már tudom, hogy facebookon nagyon ügyesen és tervezetten elbúcsúzott a barátaitól.
Megjelenik egy fotó, amelyen fia társaságában mosolyog ránk. Mindketten kopaszok a másik felvételen is, de ott a tarságukat kendő és sapka takarja, igaz, ügyetlenül. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy mindez a kemoterápia eredménye.
-Rátok gondolok -mondja és egy ablakpárkányról lelógó virágerdőt ad nekünk ajándékba. Tetézi ezt Jules Breton gyönyörű nőket ábrázoló festményeivel, amelyekhez csak annyit fűz: Szépség
Másnap este két, öt évvel ezelőtti képet oszt meg velünk az oldaláról.
-Estére ajánlom...jó melegen...láthatunk egy falusi fürdőszobát, nagy káddal.Majd a "Gyönyörűséges kertjeim"-mel kápráztatott el bennünket.
-Olyan bájos festmények -és lapozgathatunk William Bromley csodálatos, sok-sok gyermeket ábrázoló festményei között.
A következő napon egy cica a kandalló fényt árasztó tüze előtt az alábbi megjegyzésével:
-Őrzöm álmotokat...én itt maradok...
21.45-órakor megköszöni a Nessun dormát, amit korábban én küldtem el neki Sarah Brightman előadásában és a nap végén Chris Reat hallgattatja velünk. A Seabird dalt szebbnél szebb képek kísérik, amelyeken a szárnyaló albatroszok mutatkoztak be. A dalszövegből leginkább az csendül ki, hogy semmitől nem kell félni, a madár elrepül ugyan, mégis itt marad velünk örökre.
A negyedik napon:
-Mit szeretnék én? Én... -és újra egy régebbi kép, azon egy díszes konyha, közepén gazdagon megterített asztal. Majd a lánchíd, a régi, imádott utazásait felelevenítő. És ha már Budapesten vagyunk, egy kattintással odább már Kiss Manyi és Latabár Árpád utazik a 46-os sárga villamoson. Újra egy kis főzés, a mai napra paprikás csirke, pirított tarhonya, csilicsalamádéval.
A negyedik nap végén egyszerű mintákkal díszített, bezárt függönyt látunk csak, keserű felirattal.
Isten Veletek, Drágáim...
Parancsnokomnak szólított egy-egy beszélgetéskor mosolyogva, tisztességgel. Mondhatnám azt, hogy most fegyelmi fenyítést kellene kiszabnom az engedély nélküli eltávozása miatt, tudom, jót nevetne rajta. Repülj hát szabadon szárnyalva, akár egy viharmadár! Emlékeim között én megőrizlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése