Hát akkor folytatom!

Ma éppen 10-éve annak, hogy az internet hullámain blogolok. Április 23-án mutattam be Rüszüt, az egyre bővülő weboldalam névadóját. Amikor Gábor fiam megteremtette nekem ezt a szabad felületet, talán nem is gondolt arra, hogy ilyen jóleső elfoglaltságot tesz bele a tarsolyomba.

Nagy lendülettel láttam hozzá, sokasodtak a bejegyzések. Az eredeti elképzelésem saját magam bemutatása volt. Hadd ismerhessenek meg gyermekeim, unokáim, és a többiek is. Ezzel talán a hiányérzetemet pótolom, mert én vagyok az, aki ma sokat kérdeznék szüleimtől, elköszönő barátoktól. Tévedtem és erre gyorsan rá is jöttem. Sokkal több ez annál, egyféle történelem az engem körbeölelő világról, legyen az oldalam akár kitalált vagy megtörtént események leírása. Amikor a soraim egyértelműen kötődnek valakihez, valamihez, akkor jövök én és hozzáadom a magam jó, rossz, vitatható, kétségbe is vonható véleményét. Igaz, ezzel az én saját történelmemet is megmásíthatom. Nem vagyok én egy dibdáb ember, bátorkodtam ezt felvállalni. Azt se mondhatjátok, hogy szószátyár vagyok. Ha esetenként mégis többet fecsegek, teszem azt a kifejezés kevésbé elmarasztalható jelentése szerint. Amikor egyértelműen beazonosítható és még közöttünk szorgoskodó emberről szólok, minden esetben egyfajta engedélyt kérek. Közülük többen is megköszönték az őket valamilyen formában bemutató írásomat  Volt aki emlékezetből elmondta nekem a vele kapcsolatos soraimat, annak kinyomtatott példányát féltve őrzött kincsként kezelte. Köszönhető volt ez a már temetőbe kikísért párjának, akit a sorok közé  még nagyon is élhető formájában beloptam. 

A bejegyzéseket képekkel színezem, azokat gyakran magam készítem. Kiválasztásukkor ügyelek arra, hogy szó ne érhesse a ház elejét. Ez idáig nem is bántott miattuk senki. Az író megjelölése nélkül közreadott verseket én vetettem papírra az érintetteknek és magamnak szánt ajándékként.

Ügyelek a helyesírásra, kerülöm az idegen kifejezéseket. Igyekszem mélységesen, tudásom mértéke szerint tiszteletben tartani édes anyanyelvünket.

Rendszeres olvasóimtól -néhány dicsérő szótól eltekintve- igazán nem kapok kritikát. Amikor egy-egy bejegyzést a tartalmi kötődése miatt más -az éter hullámain keringő- dokumentum mellé teszek, akkor már többen nyilvánítanak véleményt, általában a lelkemet simogatót. Bármilyen témával kapcsolatban fejtettem ki a gondolataimat, engem nem ért a bejegyzéseimmel kapcsolatban kimondott, vagy leírt csorba.

Volt, aki a pozitív kiemelésére hívta fel a figyelmemet. Való igaz, hogy gyakran borúlátó vagyok és ennek hangot is adok, de hamar megnyugtatom magam. Tündérszép unokáimról hírt adók közül akár egy is ellensúlyozza a borongósakat, láttatja a sugárzó napfényt.

Én úgy érzem, hogy a weboldalam hű képet fest rólam. Olyan ez a kép, amilyen. Jó és rossz, szép és csúnya, kinek érdekes, kinek unalmas. Bántok a soraim között és eligazítok, megbecsülök és őszintén kimondva szeretek.

Tisztelettel megköszönöm olvasóimnak, hogy lapozgatják írásaimat, hogy kritizálnak. Ígérem, hogy minden szavukat komolyan veszem. Ez ugyebár azt jelenti, hogy tíz év után se teszem le a tollat a kezemből. Folytatom annál is inkább, mert időközben többeknek is "Jenő Bá" lettem, a megbecsült öreg, akiről még csak fel sem tételezik szellemének hanyatlását. A hegedűt dalolni késztető vonót nem igazán tudja táncra bírni a karom, hát sok zene hallgatásával megkísérlem ellensúlyozni a hibát. Az így megszerzett élményt azután mondatokba szorítom és közreadom.

Mi bátorított fel leginkább a folytatásra? Elárulom! 

Néhány hete a facebookon dalocskát küldtem egy ismerősömnek, csak úgy, csupán kedvességből. Szoktam ilyen meglepetéseket okozni másoknak is. Az a szép asszony, aki most meghallgathatta a kedvencei közül kiválasztott küldeményemet a ruszu.blogspot.com-ot is olvasgatja.    

   -Köszönöm Jenő, örülök, hogy ismerlek!!! -válaszolta talán többek helyett is. És legyen ennek akármilyen kicsi esélye is, ez a mondat számomra feladatot meghatározó.