Felvettek?

     Közel másfél százezer - a felsőoktatásban tanulni vágyó - fiatal várja feszült figyelemmel a ma esti híreket. Pontban 20.00-órakor közzéteszik az idei felvételi ponthatárokat. Bizonyára lesznek jó sokan, akikkel verebet lehet fogatni, akiknek a lába nem érinti a földet, mert éppen a fellegekben táncol. Lesznek jó sokan olyanok is, akik csendben gubbasztanak a sarokban és azon törik a buksijukat, hova tovább, hogyan tovább.

Ajtó ez az életünk útján, ami kitárul előttünk, vagy nagy dörrenéssel az orrunk előtt csapják azt be.

      Én szerettem volna jó mezőgazdász lenni, már biztos volt a munkahelyem is a "Búzakalász" MGTSZ-ben, amikor az iskolába felvételizni utaztam. Meglepetésemre ott találkoztam két gimis évfolyamtárssal, akiket a szövetkezet elnöke kísért személyesen. Mi tagadás, egyedül éreztem magam. Elbeszélgetés kötetlenül, lazán, később írásos értesítés. Nekem nem sikerült. A két pajtás semmivel nem volt eredményesebb tanuló nálam, őket felvették. Aktív életüket egy közeli szövetkezetben élték meg. Soha nem irigyeltem őket. A privatizáció egyiküknek túl nagy feladatot adott, nem bírta, családja korán temette, a másikat nagy pofonnal az utcára penderítette. Ma nevelő szülőként kínlódik vásott, mégis aranyos, a családból folyton kiöregedő és őt elhagyó gyerekekkel.

Az én elnököm megígérte, hogy jövőre elkísér az elbeszélgetésre, de a szavát nem tartotta.

Sikeresen felvételiztem viszont a magyar néphadsereghez.

  -Álljon egyenesen! Tegye szét a lábát és hajoljon le! Húzza előre! - ennyi volt csak és megfeleltem.

Pécsi egyetem volt a következő megmérettetés, oda édesapám unszolására mentem el. Írásbelim egyik része egészen jóra sikeredhetett, annál gyatrább lett a másik fele. Nem kaptam szóbelire meghívót, nem is csodálkoztam rajta. Akadtak a nyertesek között olyan ismerősök, akiket - a bántás legcsekélyebb szándéka nélkül - nem tartottam okosabbnál magamnál, mégis diplomát szereztek, ha néhány évvel többe is került nekik.

Meglátogattam Veszprém várát is, a Piri dumált meg. Erre egy kicsit készülgettem, nem akartam nagyon leégni. El is jutottam Budapestre, ha jól emlékszem, a Székesfehérvár utcába. A közlekedést nem ismertem, taxira igazán nem volt pénzem, a jókora utat a térkép segítségével gyalog tettem meg. Az ajtó előtt, ahol az én nevem szerepelt, nem várakozott már senki. Bekopogtam és benyitottam. Három ember nyúzott egy diákot, de a bizottság tagjai jól láthatóan menőfélben voltak. Egy szimpatikus hölgy a terem sarkába hívott, hellyel kínált, közben Adyról beszélt, az őszről és Párizsról. A kérése az volt, hogy beszéljek a versről, de csak azt mondjam, amit nekem üzen a költő. Én meg csak beszéltem, elég sokat. Rosszul nem is felelhettem, hiszen a szívemet kellett adnom, nem pedig az irodalom történészek betonban megkötött mondatait ismételni (Nem fordult elő velem ilyen még soha, egyetlen magyar vagy másmilyen órán.).

Azután jött a bizottság másik két tagja és minden áron egy szakszervezeti kormányról, annak tevékenységéről akart bővebben hallani, hallgatni. Elkezdtem hebegni-habogni, végül megkértem őket, hogy ne kínozzanak, kiváltképpen,ha a történelem írásbelim is gyenge. Mosolyogtak és nem faggattak többet. Nem is lettem az államigazgatás harcosa, pedig a későbbiekben találkoztam vele.

Piroskát felvették, szorgalmas rabszolgája volt nyugdíjazásáig az államnak.

      Sikertelen próbálkozásaim ellenére mérlegelés nélkül kaptam helyet több iskola padjába is. Koptatásukat az aktuális munkáltatóim tették lehetővé, illetve ők köteleztek a bizonyítványok megszerzésére.

Tanfolyam elvégzéséről állított ki papírt számomra az Egészségügyi Szaktanfolyamok Irodája Budapesten, igazolta, hogy minimális mértékben tudója vagyok a tüdő röntgenezésének. Szakmát adott a kezembe az Egészségügyi Központi Továbbképző és Szakosító Intézet . A Tűzoltó Tisztképző Iskola után Tűzvizsgáló tanfolyamon vettem részt, Építész Tűzvédelmi Szakértő-i vizsgát tettem. Főiskolai végzettségűvé a Vörös Csillag Érdemrenddel Kitüntetett Rendőrtiszti Főiskola nyilvánított. A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága 3-éves esti egyetem sikeres befejezése után adta a kezembe a beosztásomhoz rendelt középfokú politikai végzettségről szóló okiratot.

     Bárhogyan is számolom a gimnázium után ez 2 év nappali és 10 év munka melletti tanulás. Így aztán vittem is valamire. No, nem olyan sokra. Nem lettem jó nevű ügyvéd, akinek jogszabály biztosítja a magas munkadíjat, közjegyző se, aki egy irat ismertetését követő aláírásával laposra képes vasalni az ügyfél amúgy is vékony pénztárcáját. Orvos se lettem, aki a mindig is gyenge fizetéséből nálamnál előbb tudta megvenni a gépkocsiját és felépíteni a nyaralóját. Nem kaptam olyan állás lehetőségeket sem, ahol busás megjutalmazásom ellenében szemet hunyok, engedek, hagyom, másképpen értelmezek, kötelezettségeket szegek, becstelenné válhatok. Nem voltam ügyeskedő sem, a vagyon megszerzésében sosem voltam jókor, jó helyen, nem is akartam.

Helyette megmásztam a szamárlétrát, a családunk megélt a fizetésünkből, így aztán esténként ezek a kérdések nem nyugtalanítanak, miattuk békésen alhatok.

     Remélem, hogy ma este nem a továbbtanulásba menekülő lett a nyerő, az győzött, aki elhivatottságot is érez a választott pálya iránt, aki abban egész életében értékes, alkotó munkát akar és képes letenni a maga és környezete nagy örömére. Ne a tanév feszített munkarendjét nyomják a kezébe, sokkal többet érdemel meg ő annál! Számára a diploma ünnepélyes átvételekor szó nélkül nyíljon meg a boldoguláshoz vezető ajtó!