Ma reggel szép csöndesen hagyhattak egymagamra. Jó fél kilenc lehetett, amikor a visszaalvások után felébredtem és felkelni alkalmasnak minősítettem magam.
-A leveshez tészta kell, a kapros mártást hagyd a Bálintnak, neked csináltam fokhagymásat! - szólt még az este Erzsi egyfajta eligazításként.
Mondta ezt azért, hogy a megszokott kerékvágásban menjenek a dolgok akkor is, ha Ő nincs otthon. Márpedig ma reggel elutazott az unokáihoz.
Nem szeretek egyedül lenni annak ellenére, hogy a rövid idejű magány gyakran lazább és kényelmesebb. Heverek negyed órát a matracon, megpezsdítem a keringésem, így gyomrom felajzva várja a reggeli falatokat és a májam csak az evés gondolatára kezdi kiválasztani az epét. Megnézem a postát, beletekintek a sajtóba és egy napok óta befejezetlen levél végére akarok pontot tenni.
Váratlanul megjön Gábor, leül az étkezőbe és dolgozik. Hamar menni kíván, levest melegítek, amit együtt fogyasztunk el. Második fogásként húsos tésztát tettem elébe, amire pikáns feltétként sült, vegyes zöldséget hintettem. Jókora adag volt a tányérján, de mind megette, mondván, az én érdekemben. Ne kelljen nekem letisztítani a tányérjáról a számomra egészségtelennek kikiáltott tésztaféleséget. Valóban nem szeretem, ha a tányérokon étel marad, az előttem mindig érték, amit menteni kell.
Már megy is, a Bálint kezébe adja a kilincset.
Újra leves kerül az asztalra, de én már a fokhagyma szószt eszem főtt hússal és rizsával. Bálint a tányérját önállóan telíti újra, abban sült csirke combot is látok a rizs és az édesanyja javasolta mártás mellett. Közben néhány mondat váltása, amíg a desszertet az asztalra teszem, amiből csak én eszek. Az apró csontokat rásózom, vigye a kutyának és már megy is.
Megint egyedül vagyok. Milyen jó lett volna, ha a Tibor most megjelenik és én az ananászt kóstolgatom, amíg Ő a levesét kanalazza. Most jut eszembe, a Gábornak nem is tettem desszertet az asztalára!
Hiába! Ezt még gyakorolni kell! Ennyi idő után se megy Erzsi nélkül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése