116 év után a csaták elmaradtak, az angol és francia emberek ma tisztelik egymást és békés szomszédként élik az életüket. Minden bizonnyal ezt elősegítette az is, hogy történelmük során megtanultak gazdagodni más húsába vájt karmaikkal is.
A mi államalapítónk, István király kemény diktatúrával rendet vágott és ezzel megteremtette feltételét annak, hogy beilleszkedjünk Európa közösségébe. Történelmünk másképpen alakult, sokaknak fájt ránk a foguk.
Európa biztonságát is szolgáló, függetlenségünk kivívását és megőrzését akaró harcainkban ritkán és nem teljes mellszélességgel nyújtottak segítséget nekünk kontinensünk országai. A Tanácsköztársaság bukását követő Trianon nem a hatalom eltévedt gyakorlóit, de az egész magyar nemzetet sújtotta. A békeszerződést megfogalmazóknak ki adott lehetőséget egy nép porig alázására és megcsonkítására? A Pénz volt az, mert mindig az volt és az ma is az Úr!
Jött egy Bécsi döntés" majd még egy és ezek kaput nyitottak nekünk egy háborúba. Bátran be is sétáltunk azon. A "kiruccanás" végén ott találtuk magunkat a szocializmust építők táborában. Következett azután negyven év aminek a végén csak kiderült, hogy ismét rossz lóra tettünk. Hirtelen szabaddá vált az út Európába, felnyíltak a sorompók, másfél évtized kellett ahhoz, hogy ezt írásban is a tudomásunkra hozzák. Ennyi idő viszont éppen elegendőnek bizonyult, hogy a magyar emberek millióinak érdekeit figyelembe se véve kiárusítsák az országunkat az arra ácsingózó Nyugatnak és minden közös vagyonunkat a házon belül is jól helyezkedők nevére írassák.
Egyszerre csak jött -az emberek lelkében a remény gyertyáit felgyújtó- egy fiatalos csapat, kezükben a demokrácia zászlóit lobogtatva. Velük együtt meneteltek a magukat Isten szolgáinak tartók sokasága. Így együtt minden eszközük meg volt arra, hogy Magyarországot rendbe hozzák és a régóta várt fejlődés útján elindítsák. Ám e helyett folytatódott a rablás és kifosztás. Hatékonyan segít ebben ma már a Kelet világa is.
Tele van ez a földgolyóbis hazugsággal. A sajtó, rádió, televízió megfelelő eszközök azok terjesztésére. A mi kicsi hazánkban rosszabb a helyzet, mert segítenek ebben már a közterületeken elhelyezett táblák is. Még szomorúbb, folyamatosan cserélve vízét a vázáknak, beköltöztették a valótlanságok csokrait az intézményeinkbe is. Már azon se csodálkozunk, hogy az olvasni tanuló gyerekek tankönyveikből ki-kilopják az igazságot és azt a felülről érkező parancs szerint buta álságokkal helyettesítik.
Mi magyarok talán megérdemeljük a sorsunkat? Miért nem jutottunk el odáig, hogy őszintén beszélünk egymással? Kiknek az érdeke ez a folytonos, egyre csak erősödő megosztottság? Hol van István király megálmodott Magyarországa? Villon világa támadt volna fel itt minálunk? Négysorosát lefordítottam, csak úgy, szabadon, nem Faludy-féleképpen:
Nyakon csípett életem rontója,
gallok közé pottyantott a gólya.
Felettem a bitót kötél nyúzza
s nyakamat már seggem súlya húzza.
Nem először idézem a magam gyártotta "Quatrain"-t. Fél napot töltöttem el kísérőként egy -az emberek egészségét szolgáló- intézményben, ott villantak fel előttem saját magam tákolta Villon soraim. A sok írása közül miért nem egy derűt sugárzó, sziporkázó szonettje jut az eszembe? Talán azért, mert több órán keresztül egyet se hallottam a pénzbe se kerülő, gyógyító sugarú, szép szavakból.
50-60-éves emberek véleményét olvastam minap a világhálón a mára kialakult helyzetünkről. "Mi,ötven, hatvan évesek megvoltunk a Kádár rendszerben, de vágytuk a nyugati életet! Mit kaptunk? Posztkommunista, tolvaj csürhét!"
Szent Jakab fésűskagylóját viselő embereket nem ismerek, nincsenek is ilyenek. A tolvaj csürhe mégis létezik, mert tűnnek el a milliárdok, mert a pénzből ugyebár soha nem elég! A gombot akkor és ott parancsszóra megnyomó egy fikarcnyit sem különb, még ha ellopták is a lelkét. Sokkal rosszabb ez, mint egy százéves háború. Ezer esztendő után megkaptuk a lehetőséget arra, hogy egy nagy családban egyenrangú gyermekként nőjünk fel, de mi nem élünk ezzel. Európa anyánk -ha ellenünkre követett is el bűnt- a kezét nyújtotta felénk. De mi a balosunkkal paroláztunk, nem csoda hát, hogy mostohák maradtunk és kiszolgáltatottak.
Négysorosában Villon -ha nem is tehetett róla- nagyon megbánta, hogy franciának született. Ma egyre gyakrabban hallani a bátortalanul kimondott gondolatot: "Szégyellem, hogy magyar vagyok." Az emberek lelkét eltorzító és megfájdító szavak ezek. Miért nem szolgál egyszer már bennünket egy olyan hatalom, amelyik a példamutatásával élen járva megtanít bennünket a tisztességre, a becsületre, az egymás iránti szeretetre? Hogy a büszkeség feszíthesse mellünket, amikor meghalljuk:
"Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése