Augusztusi hétköznap volt, amit vasárnapnak érezhettünk mindannyian. Örömmel nézhettem, ahogy sorra nyújtják át ajándékaikat a kicsik és nagyok egyaránt. Egy csokor virággal megtettem ezt én is. Unokáim mosolygós puszikkal és ölelő karjaikkal azt az arany-igazságot juttatták az eszembe, hogy soha nem veszítheted el azt, amit adsz másoknak. Nem történt semmi különös, csak egy nagymama a születésnapja kapcsán most visszakapott egy kicsikét abból a szeretetből, ami tetteiből és szavaiból régtől kisugárzik.
Mind a tizenöten itt voltunk, fürdőzhettünk még a nyárvég melegében is. Nekem mégis az a három nap jutott az eszembe, amikor a most ünnepelt néhány napra egyik fiához elutazott. Egyedül maradtam, beborult és esett az eső. Csak akkor tisztult ki az égbolt, zargatta el a szél a felhőket és sütött ki a nap, amikor újra átlépte a házunk kapuját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése