Lássunk újra hozzá!

    Hét nap híján ötödik hónapja nem növeltem a blogom bejegyzéseinek számát. Azért ez nem azt jelenti, hogy állandóan tétlenül lóbáltam a lábaimat. Többek között megcsodáltam az unokáim idei nyári táborozását, ha nem is kellett a sok-sok feladat végrehajtásához az én istápom.

   A ráérős időmben -és abból van elég- megtanultam szöveget szerkeszteni, azt nyomda-kész állapotba hozni. Így valósulhatott meg az eddigi 500 darab írásom beköttetése és könyv alakban való megjelenése. A kemény borító elülső oldalán Rüszü látható, a kismalac, amely kedves jószág a nevét adta az internet hasábjain olvasható -ruszu. blogspot.com- blogomnak. Az A/4-es nagyságú kötet hátsó borítóján a szerző látható a piros orrdoktoroktól kölcsön vett pamaccsal. A fotót gyermekem készítette majd 15-évvel ezelőtt, a 60. születésnapomon.                                                                                                                                  Augusztus vége felé mind a tizenöten együtt ültünk le ebédhez. Ebben a legszűkebb családi körben egyikünk kerek születésnapját ünnepeltük ezen a szerdai napon. A gyertya elfújása és a szelet torták elfogyasztása után került sor az ajándékok átadására. Ezt kihasználva nyújtottam át gyermekeimnek és feleségemnek -hogy nálunk is legyen belőle egy példány- a nyomda illatát még jól érezhetően hordozó könyvet. Remélem és tudom, hogy megbecsült darabja lesz az a lakásokban fellelhető tárgyak sokaságának. Tréfásan intettem óvva mindenkit a szabályos és körültekintően óvatos használatra, tekintettel a "Rüszü" súlyára. A könyv egy példánya ugyanis 1765 grammot nyom. Az ötödik példányt -mindössze ennyi készült belőle- húgomnak ajándékoztam azzal a kéréssel, hogy testvéreim is lapozhassák, ha nekik úgy tetszik.

   A blogom 500 írása talán meg is érdemelte ezt a díszes csomagolást. És ezzel nem igazán akarom magam tömjénezni. Minden ember, aki 14 év alatt ennyit írt, mutatta meg magát, családját, a környezetében élő embereket, vesézte ki szája íze szerint pici hazáját és a világot, megérdemli, hogy kezében tartva, mosolyogva olvashassa vissza sorait. Lapozgattam sok példányban megjelent műveket, véleményem szerint jókat és rosszakat egyaránt. Megtalálta mindegyik az elkészítés és terjesztés útját. Az én könyvecském kiadatására mégsem gondolhattam komolyan, mert ahhoz egy dekányit sem értek. Aki mégis látni szeretné, annak ott van ma is a világháló, meglátogathatja ott a szösszeneteimet kedve szerint

  Kedves Kinga! Köszönöm a soraidat! "Nem! ne hagyd abba! Ki fog akkor tükröt tartani? Ki fog akkor tükröt tartani?" Ötszázadik írásomat kiértékelve ezeket a sorokat küldted el nekem. Mi tagadás jóleső érzésekkel töltődtem fel. Egy hűséges olvasóm kérésének eleget kell tenni! Folytatom tehát és ismét csak megköszönöm!