Az időben száznál is több esztendőt utazunk vissza, 1901. augusztus 8-án készült az a felvétel, amelyen nagyapámat ismerhetem fel. A csoport tagjai Bécsben, a monarchia hadseregében teljesítettek szolgálatot lovas huszárként. A század első harmadában láthatom anyai és apai nagyszüleimet családjaik körében. 1936-évben egy pécsi farsangi bál résztvevői, zenekarral együtt mosolyognak a szemembe, lehetnek vagy százan. Középen édesanyám, még hajadon korában. 1938. november 20-án szüleim állnak leendő közös otthonuk széles bejárati ajtaja előtt az objektív elé, eljövendő közös életük szépségében bizakodva. A menyasszonyi fátyollal jól harmonizál a vőlegény bal kezében tartott fehér kesztyűpár. Harminchat évvel később mi a fényképészt látogattuk meg, de nekem nem volt díszes fehér kesztyűm. A kezeimet a fotográfus elfelejtette megszínezni, azok feketék maradtak. Az ifjú ara hófehér öltözete talán elvakított, mert a hibát jóval később vettem csak észre. Az időben előbbre haladva feleségem szüleit és nagy családját nézhetem a fotó papíron. Azután már mi gyerekként, majd gyermekeink és unokáink következnek a sorban. És ahogyan haladtak előbbre az évek, az albumokban úgy szaporodtak a képek. Ha azokat időrendben egymás mellé helyezném, sok lépésnyi utat tehetnék meg mellettük. Sétám közben meg-megállva, emlékeimbe burkolózva újra élném hetvenkét évemet. A rám mosolygó szemeket elnézve azt hihetném, hogy minden nagyon szép volt. Az is igaz, hogy a rosszkedv általában nem adta kezünkbe a fényképezőgépet.
A fotózás technikai feltételei óriásit fejlődtek és a mi családunk lépést tartott azzal. Ennek köszönhető, hogy ma már színes formában örökítjük meg életünk apró-cseprő, vagy jelentősebb eseményeit. Az okostelefonok világában-ha nem is művészi kivitelben-könnyűszerrel készíthetők a jövőnek a rögzítésre érdemesek. Évente úgy karácsony előtt aztán pendrive-ba kerülnek a másolandók, így jutnak el a nyomtatást végzőhöz. Végül a kicsi adattároló dobozkából előbújt képek a zöld fenyő alatt borítékba helyezett ajándékként jelennek meg, mint a négy család éves foto-dokumentumai. És villoghatnak a vakuk, kezdődhet a következő esztendő.
A régi fényképek közül a legtöbbje egyféle "öröklés" során került a birtokomba. Annál inkább vigyáznom és őriznem illik azokat. Mi lesz a sorsuk, nem tudom. Bízok abban, hogy a családom tagjai értékként kezelik valamennyit és tisztességgel meg is őrzik azokat. Ehhez a pár sorhoz nem teszek személyeket ábrázoló felvételt. Blogos írásomat kísérje egy olyan kép, amit én készítettem. Soha nem láttam élőben még ilyen természeti jelenséget, amit a tetőtéri ablakból őriztem meg másoknak is a késői őszben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése