Jubileumra készülődve

Jövő évben a 100-éves jubileumi ünnepségét tarthatja meg a Komlói Bányász SK. Ennek apropójaként hadd szóljak ismét a fociról!1923-évben már labdarúgó csapattal büszkélkedhetett a bányász falu. Az évszázad alatt ennek a labdajátéknak minden lépcsőfokára ráléphetett a zöld gyep tizenegy harcosa. A kerek évfordulót ünnepélyes formában biztosan meg fogják tartani. A különböző sportágakat képviselő szakosztályok meglétéről és működéséről felületes a tudásom. Szurkolhattam a szabadtéren felállított ringben bokszolóknak, meccseit a kemény betonon lejátszó kéziseknek. Az SZTK-val szemközti medence vizébe csobbanva Karcsiék gyűjtögették a pontjaikat, de ezt tették a kaucsuk labdát ügyesen nyeső, pörgető asztaliteniszezők is. Láttam a tekéseket, tudok az élvonalban táblához ülő sakkozókról és ennyi idő alatt biztosan voltak mások is. A legtöbb érdeklődőt mégis a focisták csalogatták ki otthonaikból, különösen abban az időben, amikor első osztályban szerepelhettek. Gimnazista koromban a Kökönyös-i lelátón többször is szemtanúja voltam dicsőséget hozó győzelemnek, vagy éppen jókedvünket lelohasztó vereségnek.

Évtizedek után kerültem ismét foci-közelbe. Gábor fiam igazolt játékosként gurította a labdát. A hátvéd előre húzódott, egy beívelt labdára a legmagasabbra ugrott fel. Csattant a fején a labda és óriási gólként a hálóban kötött ki. Gyermekem gólja a magasabb osztályba kerülést eredményezte. Akkor sokan gratuláltak nekem, pedig a gólhoz ugyebár semmi közöm nem volt. Hacsak az nem, hogy javasolt pedagógusi tiltás ellenére örömmel hagytam sportolni Gábort. A matek érettségije így is jeles lett. Tanulmányai a fővárosba szólították, ott rúgta tovább a bőrt. Még a századforduló előtt újra Halász gyermek futhatott ki a pályára az ifi csapat tagjaként. Bálint stabil hátvédje volt a csapatának. Kár, hogy azok a fiatalok nem maradtak együtt, mert belőlük ismét egy nagyon eredményes felnőtt gárda nevelődhetett volna. Apósom és Matyi nagybátyám nélkül a bíró nem tudta volna megfújni a sípját a kezdőrúgáshoz. Középső fiam Tibor, igazolt játékosa ma is egy Balaton-parti község labdarúgó csapatának. Szükség esetén pályára lép és bő negyven évvel a háta mögött, jó kedvvel, felszabadultan gurítja a labdát. 

Szeretem a labdarúgást. Szívesen megnézek egy jónak ígérkező mérkőzést. Sajnálom, hogy ebben a világot megjárt sportágban túl nagy szerepet tölt be a pénz. Mégis örülök Levente unokám foci iránti rajongásának, általa még fel sem ismert elkötelezettségének. Majd egyszer dicsekedve mondom el neki, hogy én is fociztam. Szabadidős programként, iskolás bulis meccseken, baráti találkozásokkor. A fénykép is ezt igazolja, ami 1982-ben készülhetett Pécs-Kertváros Nevelési Központ tornatermében. Senkit nem akartam megbántani azzal, hogy kihagyom, ezért lettem én látható szereplője ennek a pársoros írásnak.

A centenárium ünnepére készülődő KBSK sokaknak adott lehetőséget az egészséges versengésre. Én a nevelés egyik fontosabbak közé tartozó eszközének tartom a sportot. Elkötelezettség, fegyelem, tisztelet, célkitűzés, rendszeresség, hovatartozás és még sorolhatnám azokat a fogalmakat, amelyek eszembe jutottak a jubileumára készülődő Komlói Bányásszal kapcsolatban.