Közeledik a karácsony ünnepe, amikor mindenki lelkében nagyobb helyet foglal el magának egy érzés, a szeretet. Megemlékezni a Megváltóról, ajándékozni, összetartozást kifejezni a zöld fenyő körül, ezek már eltérő módon valósulhatnak meg. Istenben vagy hiszünk, vagy nem. A bizonytalanok -közéjük tartozok magam is- általában akkor fordulnak hozzá, ha baj van. Eltérő gyakorlata van az ajándékozásnak. Akinek degeszre tömött a pénztárcája, hajlamos drága tárgyakkal borítani a fenyő alját. A szegény ember hosszú töprengés után választ ki egy-egy játékot, vagy könyvet. A még szegényebb a karját nyújtja ölelésre. Az egymást őszintén szeretők pillanatok alatt tudni fogják, mi az amit örömmel elfogadhatnak, mit hozott számukra a "Jézuska"?
De én most csak a zöld fenyőről akartam írni! Bizony előfordul, hogy nem tudom fegyelmezni magam és sorokat telítek meg másról. Német szokás alapján honosult meg ez az ünnepi kellék a mi hazánkban. A fiatalon kivágott növény Jézus önfeláldozó életét szimbolizálja. A gyökereitől megfosztott fácskát akkor csak az vigye be otthonába, aki magáénak vallja Krisztus tanításait? Nekem fáj minden egyes kivágott fa, mégsem ágálok a fejsze csattogása miatt, mert aki azt a kezében tartja, holnap új csemetét ültet, mert az adja neki a kenyerét, az életét.
A leírások szerint Brunszvik Teréz volt az első, aki nálunk fenyőfát állított karácsonykor. A nevelés területén jeleskedő grófnő Martonvásáron lévő birtokán tette ezt 1824-ben. Elterjedt és szokássá vált a fenyő illatával megfűszerezni szentestéinket. Én még emlékszem a magunk festette diókkal és a mézes puszedlikkal díszített fáinkra, rajtuk a minőségükben előnyükre változó szaloncukorkákra. A tűlevelek ékesítése egyre cifrább lett. Látok már olyanokat is, amelyek a hivalkodás eszközeivé váltak. Ugyanakkor észreveszem azt is, hogy belőlük sokkal kevesebb talál gazdára a piacokon. Helyettesíti őket a sokszor használható műanyag, vagy csak egy ágacska a régi fenyőből. Meghalt volna a szeretet? Nem hiszem. A sors szétszakítja a családokat, nagyra nőttek a távolságok és megemberesedett a szegénység is. Ha feldíszített karácsonyfa nélkül is, de léteznek azok a szerető szívek, ha kicsit szomorkásan is, elfojtott könnycseppekkel takarózva.
A faluvégi körforgalom kertjében él egy fenyő, állandó dísze a közösségünknek. Az évek során látjuk, ahogyan terebélyesedik és magasra nyújtózkodik, szimbolikus jellegét mégsem veszíti. Karácsonykor feldíszítve ad számunkra helyet a találkozásra. Rövid műsorocska, beszélgetések, apró falatok ízlelgetése és forralt bor kortyolgatása közben barátságos együttlét. A fácskát talán 25-évvel ezelőtt Sándor és barátai ültették. Neki maradt meg egy csemete az óvoda udvarának fásításakor. Munkájuk eredménye a magasra felszökött zöld fenyő ma arra késztet bennünket hogy körülötte a falu apraja-nagyja egyidőben tegyen eleget megjelenési kötelezettségének. Szerencsések vagyunk. Másutt ilyenkor már keresik a kivágható nagy fenyőt, az ajándékozót. A darus autókon érkező hatalmas fák helyére én inkább ültetnék évtizedekre is elegendőt. Vagy kineveznék egy meglévő nagyobb fát fenyőnek, mert az ünnep és a megemlékezés a fontosabb. Így azután a beszerzés, felállítás, elszállítás feladataira használt idő fordítódhatna a szervezésre a minél több, szeretetre vágyó és azt adó ember meghívására. Csak magamban morgolódok, amikor "látom" a fa körül az indokolatlanul hiányzókat. Pedig Zoli a kis unokája segítségével -gondolva a következő évtizedekre- már új csemetét ültetett a virágokkal díszített körforgalomba.
Igazán könnyen beszélek, mondhatják mások. Mert egy erdőcske mellett élek, amelynek fái minden évszakban csodásra varázsolják a környezetemet. Ettől minálunk még minden évben baltát látott fenyő díszíti karácsonykor a nagyszobát. Mit sem érne ez, ha nem sürögne körülötte egyidőben unokáim angyali kara és az egész nagy család. Azért amikor a tél hófehérré varázsolja az udvart, nem felejtem el megcsodálni a kertemben élő karácsonyi örökzöldeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése