Édesapám 1901-ben született, mindezeket átélte és el is mondta nekem. Végigdolgozta életét, becsülettel teljesítette feladatait. Kenyeret adott mind a kilenc gyermeke kezébe. Huszonéves koromban gyakran beszélgettünk a történelmünkről és az akkori jelent a század legjobbjaként jellemezte. Negyvenkét éve elment, kíváncsian hallgatnám véleményét a négy évtized eseményeivel kapcsolatban. Még akkor is, ha tudom miket mondana, ismertük egymást annyira.
Marc Cole nem beszélt arról, hogy a földön valahol mindig ropognak ma is a fegyverek. A gazdasági válságok rendre most is beköszönnek és fuldoklik a föld, nő az éhezők száma. A kevesek kezében lévő hatalmas pénzek uralják a világot a tulajdonosi érdekeknek megfelelően. Nem csitul a harc a különböző vallások között. Isten nevére hivatkozva gyűlölnek, rombolnak és ölnek, vagy éppen önös érdekeket szolgálva feledkeznek meg embertársaik segítéséről.
Az utazásra kijelölt század második feléről, hazánkról -történelem óra megtartása nélkül- néhány gondolat. Újjáépítés a háború után, felerősödő politikai harcok, 1956 és megtorlások, változás a gazdaság mechanizmusában, évtizedes semmittevés a szocializmust építő országok táborában, rendszerváltás! Szabad választások, bizakodás a jövőben! A jól működő állami gazdaságok, mezőgazdasági szövetkezetek szétverése, privatizációja. Az ipar kiárusítása az erre váró külföldi tőkének, szabad rablás a kereskedelemben. Amikorra rájöttünk, már csak a bizakodás maradt meg bennünk, hogy Európához való tartozásunk esélyt adhat a lassú és egyenletes fejlődésünkre. Mi tagadás, nem igazán jött ez össze! Ma már a sereghajtók közé sorolnak bennünket. És ha mégis elindul jól működve egy-egy honi kezdeményezés, megjelennek a vércsék és kíméletlenül lecsapnak áldozataikra. A legfájóbb ebben a furcsa kizsákmányolásban talán az, hogy ezek a ragadozó madarak szép számmal élnek közöttünk magyarságukat vijjogva, tojásaikat lerakva és szaporodva. Édesapám ha látná, megtelne a lelke aggodalommal, de ezzel így vagyok magam is, nem a saját elkövetkező éveimre gondolva.
Marc Cole körbe járva a földgolyót azt javasolja, hogy próbáljuk meg mai helyzetünket tisztességes nézőpontból szemlélni. Vajon eddig honnan és hogyan nézelődött? A következtetéseivel teljes mértékben egyet kell értsek. Azt mondja, hogy ezután legyen mindenki jobb, mint tegnap volt! Szeresse a másikat és legyen kész segíteni! Kívánalmai megvalósításának feladatára az emberiség még nem nőtt fel, több-kevesebb sikerrel még mindig az utat keresi. Vannak ugyan törekvések a földgolyó minden puzzle darabjának helyreillesztésére, ám ezek erőtlenek, a tőke csirájában fojtja meg az ilyen elképzeléseket. Tisztelek és becsülök minden nációt, távol áll tőlem, hogy bármelyiket is megsértsem. De el tudok készíteni egy listát azokról, akikkel szívesen élnék együtt és egy másikat, akikkel nem. Ez utóbbi lajstromhoz több papírra lenne szükségem.
Csakhogy nekem már nincsen választási lehetőségem. Magyarországon élek, itt születtem, ez a hazám. A hátralévő kevesebb évet a kertemet meglátogató napsugarak fényében, fáim hűsítő árnyékában szeretném eltölteni. Még akkor is, ha kicsi országom a hosszabb lista neveit szaporítja. A honfoglaló magyarok "tisztasága" csak a mellüket döngető, kivagyi emberekben maradt meg. A valóság az, hogy mára ereinkben folydogál sok-sokféle nemzet élete, de az elburjánzott önteltségnek ehhez semmi köze. Hovatartozásunkat illetően persze nem is ez a mérvadó, hanem a cselekedeteinket irányító elme, szív és a lélek.
Történelmünk során soha nem tudtunk egy húron pendülni! Ha nagy ritkán mégis előfordult, jött a nálunk erősebb, megtorolni azt. A megújulásra, szabadságunk kivívására, egymás szeretetének és megbecsülésének ápolására a legnagyobb esélyt a századot záró évtized hozta meg. Rendszerváltásnak hívják még ma is ezt az időszakot. Nekem azt megelőzően, de követően se adódtak megoldatlan problémáim. Mindent sikerült megvalósítani, amit elképzeltem az életemben. Voltak szabályok, amiket meg kellett tartani, de közülük egyik se hozott soha megalázó helyzetbe. Lehetséges, hogy túlzottan picikék a kitűzött céljaim? Hát soha nem akartam a Karibi tenger habjaiban fürdőzni, ez igaz. Mégis miért zavar akkor az elmúlt harminc év alakulása? Azért, mert egyre gyakrabban hallom a szégyenkezés szavait nemcsak egy miniszterelnökünk, de magyarságunk miatt is. Lehülyézhetnek ha elmondom a véleményemet és hülyének nézhetnek, ha nem mondom el. A politikai csatározások eredményeképpen ma dagad a gyűlölködés és fázósan húzza össze magát egy sarokban a szeretet.
Én pedig csak tehetetlenül vergődök az események között és rosszul érzem magam mások hibái miatt. Pedig csak komolyan kellene vennem és zavartalanul elfogadnom kedvenc humoristám anyósának szavait, aki még a múlt század kilencvenes éveinek elején mondta a vőjének:
-"Te Géza! Lassan a szar húzza le a vécét!" Akkor este ezzel a mondattal fejezte be, atilláját a sarokba dobva, csendesen kisomfordált. A hallgatóság -a hivatalból oda rendeltek kivételével- udvarias tapsa kísérte őt a függönyök mögé.
Az anyósok szava mögött gyakran rejtőzködik az igazság. Miért nem tudom nyugodtan tudomásul venni a jövőnket nem éppen festői környezetbe helyező feltételezését? Miért zavar engem a szerepek cseréje? Mi bajom származhat nekem abból, hogy a magán könnyítő ember keze helyett a kinyomott salak fogdossa a láncot? Egyenes gerinceket ígértek és tiszta fürdőszobákat. Egyenlő esélyeket a boldogulásra! Egymás iránti tiszteletet, megbecsülést és szeretetet. Még a csíráját se látom ezeknek, sőt! Mindezeknek az ellenkezője érvényesül, tervszerűen, előre megfontolt szándékkal, kérdezés nélküli,tudatos támogatással. Miért is zavar mindez? Egyrészt azért, mert hazug szavakkal Istent is belekeverik ocsmány játékokba, másrészt azért, mert történelmi esélyt hagyunk elfutni magunk mellett, ami a magyarság évszázadok óta hőn áhított felzárkózását jelenthetné.
De amíg a pillanatnyi érdekekért megalkuvók képtelenek kiegyenesedve felérni a vécé láncát és a víz áramlását lassan csak a szar idézi elő, addig akaratlanul is bepiszkolódik sokunknak a keze és soha nem lesz tiszta a közös fürdőszoba. Hiába az új század és annak minden lehetősége. Be is fejezem kusza-kósza gondolataim megosztását másokkal. Elnézést kérek a szóért, amit nehezen hordoz hátán a papír, de az anyós száját hagyta el, vitába szállni vele nem ajánlatos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése