Brillantin

Előttem van egy Iparos tanonc-iskolai bizonyítvány 1888-ból a Pécsi Ipariskola igazgatójának, osztálytanítójának aláírásával. Kézjegyével látta el  valamilyen szervezet elnöke is, de a nevét nem tudtam kisilabizálni. A dokumentum azt hivatott igazolni, hogy "Hóhmann Antal született Bonyhádon 1872 év június 2-án, r.k. vallásu, mint borbély iparos tanuló a pécsi közs. népiskolákban elhelyezett iparos tanoncz-iskolát 3 éven át szorgalmasan látogatta..."

Ő az én nagyapám. Az előírt tantárgyakból -Hit-és erkölcstan, Olvasás, Földrajzi és történelmi ismeretek, Nyelvtan és iratfogalmazás, Szépírás, Szám-és mértan- kielégítő osztályzatot érdemelt, magaviselet dicséretes. Úgy tudom, hogy akkoriban még albérletben laktak az ipariskolák, amelyeknek létrehozását az 1884-es ipartörvény határozta meg feladatként. Mindenesetre nagyapám hivatalosan  itt lett borbély. Schneider István igazgatót kiváló elméleti és gyakorlati szakembernek tartották, aláírását a tanoncok gazdái kétkedés nélkül elfogadták.

A felnőtté vált nagyapám később Bonyhádról Sásdra költözik, családot alapít és ott gyakorolja tanult mesterségét. A hajvágás és borotválás mellett köpölyöz és fogat is húz -mesélték így nekem. Három fiának is átadja a szakmája fortélyait. Dolgoznak is szorgalmasan Svájcban, ahová útlevelet Lajos -testvéreit követve- borbély-segédként kap. Davos, Lugano és a messzi Biel  városokról tesz említést édesapám. A brillantinról is mesél, a hajat fényessé és puhává varázsoló, illatosított kenőcsről. Egy visszatérő vendége soha nem felejtette el hangosan kifejteni véleményét a szerről: Herr Hohmann, büdös ez a brillantin - mondta és közben jóízűen nevetett. Mégis minden alkalommal bedörzsöltette vele az üstökét.

Felnövök, fésű és olló a kezemben, édesapám haját vágom, néha borotválom az arcát. Gyakorlásra a testvér-fejek némelyike, katona pajtások, munkatársak adtak lehetőséget. Az olyan természetesnek tűnt, hogy a a fiaim frizuráját én alakítsam mindenféle ilyen irányú végzettség nélkül. Majd abbamaradt, ahogy a fiúk felcseperedtek. De mostanában újra indult. A fűnyírásban segítő barátom ül le néha a kezem alá, de legutóbb gyermekem kért fazonigazítást. Három-négy évtized kihagyás után furcsa volt a kérés, nem is akartam kötélnek állni. Lebeszélni róla csupán sikertelen kísérletet eredményezett, hát nekiláttam és  megcsináltam.  Jóleső érzés volt ilyenformán tudomást szereznem a gyerekem megerősített szeretetéről.

Lusta vagyok fodrászhoz járni. Az igazság az, hogy kimozdulnom hozzá egyre nehézkesebb. Felhívom mégis, időpontot kérek. Nem veszi fel, később visszahív. Jövő héten majd pontosítjuk! -fejeződik be így a beszélgetés. Szombaton jön a menyem és beszélgetünk erről. Bemegy a lakásba, hozza a kellékeket, elektromos hajnyírót, ollót. Leültet a teraszon, nyakam köré tekeri a kendőt és levágja a hosszúra megnőtt hajamat. Mégsem marad ki egy generáció, járt ez a fejemben. Van aki viszi tovább kedvtelésből, ha nem is köpölyöz, vagy húz fogat. Oda is ajándékozom Orsinak az évszázadokat és országokat is megjárt hajkefét és tenném mellé a csontnyelű, sellővel díszített borotva kést. Ám azt valamelyik testvérem vette le a polcról helyettem.

Kérdés az, hogyan fogom elmondani a fodrászomnak, nem látogatom meg mostanában...vagy végleg lemondok a szolgáltatásáról? Talán nem is baj! Soha nem dörzsölte be illatosított olajjal a megmaradó hajamat, annak szárítása előtt.