Fegyvernemek

A tüzér szakaszparancsnok légi rögzítőpont belövését kapta feladatul. Éleslövészet volt azon a szép nyári napon a Bakonyban. A 122mm-es tarackok nemcsak bennünket tettek próbára,  vizsgázni kellett a kiképzésünkben jeleskedő tiszteknek és főtiszteknek is. Az 1938 mintájú lövegek már nem tartoztak a modern harcászati eszközök körébe, cseréjük éppen az én katona éveimben kezdődhettek el.

A meteo frissített adatai percekkel korábban érkeztek meg, a ballisztikai javítások változatlanok.  Puo, stopper, tüzérségi logarléc az asztalon, a százados hozzáláthat feladatának teljesítéséhez.
Alföldi gyerek volt, többször is mesélt a falujáról, családjáról. Azok közé tartozott, akiket a földjük mellől elcsábított az alakuló néphadsereg a beígért lakás és a biztos megélhetés. Egyszerű és tiszta embernek ismerhettük meg, szerettük és ő is bennünket. A rendet és a fegyelmet megkövetelte, de -követendő példát mutatva néhány kivagyi tisztesnek-  barátként kezelte az üteg honvédjait.

Kidolgozóként nem először ültem vele egy asztalnál. Tudtam, hogy ismeretei hiányosak és lehetnek gondjai a belövéssel kapcsolatban is. A nap leáldozóban volt, a hadosztály magas rangú főtisztjei a hátunk mögött csendben beszélgettek. Nem zavarta őket, hogy mi ketten, még csendesebben megbeszéltük a feltett kérdés anyagát. A százados négyesre vizsgázott és hálásan tekintett rám a segítségem köszönete jeléül. Én pedig annak örültem, hogy segíthettem.

Az alföldi srác példás szorgalommal és alázattal szolgálta le hivatásos katonai életét. Képességei határáig mindenét adta, neki mégis csak az állandó szorongás és hiányérzet jutott. A tarackokkal együtt leselejtezték őt is. Ez tönkre is tehette az életét. Utoljára tizenöt évvel később láttam egy fővárosi kocsmában. Egyedül ült az asztalánál, azon egy üveg, mellette fél pohár hab nélküli sör. Hangosan ráköszöntem. Nem ismert meg engem, üres tekintettel a semmibe bámult és mosolyogva motyogott valamit. Búcsút intettem és távozáskor rendeltem neki egy üveg sört a jobbik fajtából.

Írtam egy olyan emberről, aki a számára nem megfelelő helyen teljesített szolgálatot mások akaratát teljesítve. Ezzel tönkre is ment az élete. Hogyan juthatott erről eszembe Magyarország parlamentjének széksoraiban ülő képviselők többsége, nem is tudom. Talán azokról beszélek, akik nincsenek tisztában a politika tudományával, akik megrendelésre emelik fel szavazáskor a kezeiket, nyomják a számukra meghatározott gombot? Való igaz, hogy ezek a mozdulatok nem indítanak útjukra pusztítani képes robbanó gránátokat, de azért hatásos fegyvernemnek bizonyulnak.

Elképzelhető, hogy majd velük is találkozok a kocsmában, ahogyan magukba roskadva kortyolgatják langyos söreiket! Nem tudok akkor mást tenni, csak ismételten rendelni. egy üveggel Mert a segítségemet - nem úgy, mint egykor a tüzér százados- ma nem igénylik, ha tetszik, szóba se állnak velem! Hja, a korsó sört ezúttal akkor én iszom meg!