Az áruház játékos sarkában igazán széles választék nem volt a futball-labdákat illetően. Egyikre azért ráfogtam, hogy jó lesz otthon a kert füvében gurigázni. Suttyó éveim óta rúgom a bőrt, nem is tudtam sokáig várni, lánykámmal teszteltük a frissen beszerzett portékát. A hosszúra nyúlt nyár többször is engedélyezte, hogy lábainkkal illessük a lasztit. És egyszer csak azt vettük észre,hogy festése töredezik, fényét veszíti, pattanós feszültsége csökken, ugrálós kedve elveszik. A pumpa a rendszeres kezelés eszközévé vált, a növekvő mértékű megkopott felületek gyógyítására nem találtam, nem is kerestem eszközt.
A labdát nem drágálltam, legyinthettem volna rá, így jártam. Nem tetszett viszont, hogy ilyen bóvlit zavartalanul tesznek a polcokra és csapják be a gyanútlan vásárlókat. Nem múlt el, csak néhány hónap, hát visszaviszem. Úgy is tettem, a hónom alá szorítottam a betegeskedő labdát és bekopogtam az áruházba.
Udvariasan elmondtam jövetelem célját. Váratlanul érhette őket, mert nagy szemeket meresztettek rám. Végre valaki kibökte, hogy megkeresi és szól az illetékesnek. Nem sokkal később, szapora léptekkel meg is érkezett egy középkorú hölgy, kezében a vita tárgyát képező áru.
-Túl keményre fújta! -szólt határozottan és harsányan, köszönés nélkül.
-Jó napot kívánok! -üdvözöltem udvariasan, sók jót nem várva az elkövetkezendő percektől.
Szó szót követett, mindegyikünk fújta a magáét. Beszélgető partnerem láthatta, hogy a türelmem végtelen és nehezen ugyan, de beletörődött a sorsába. Hangereje, kitalált érvei fogyatkozóban, mondatai emberközelibbé váltak. Majd megfrissült erővel utasította beosztottját a labda kicserélésére. Ahogyan rám nézett, illett volna elsüllyednem. Én mosolyogtam, ő köszönés nélkül fordított nekem hátat és elsietett.
Nagyapám a gyümölcsöskertjében pompázó fák védelmére magasnyomású permetező kannát vásárolt Budapesten, egy mezőgazdasági nagykereskedésben. Néhány tavaszi használat után az egyik speciális tömítés megrepedt, a masina spriccelt ott is, ahol nem kellett volna. Ezért talán nem utazunk a fővárosba, elég lehet egy levél is. Papa meg is írta, és kérte a pótlást. Postafordultával a válasz is megérkezett. Az új tömítéssel együtt az áruház vezetőjének írását is kézbesítette a postás. Elnézést kért a kellemetlenséget okozó termék miatt és természetesnek tartotta, hogy azt, ellenszolgáltatás nélkül küldi meg. Sorait jókívánságaival, a gyümölcstermesztés sikereivel, az emberi egészség megőrzésével zárta.
A két történet között alig telt el hetven év. Ennyit változott volna a világ? Igen, hiszen a nagyapáról én az ő fiaként beszélek, a reklamáló vásárló pedig a gyermekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése