-Édes fiam, ennek a lánykának kínai keze van, nézd csak meg, milyen apró ujjacskái vannak! -szólt a nagyi és huncutul mosolygott unokájára.
-Már harmadszor jön a kesztyűjét próbálni, mégis milyen türelmes és kedves! -mondja elgondolkozva, önmagának az anya.
A fiatalember hallgatja szeretteinek vele is megosztott gondolatait, öröm járja át a szívét, mert ugyanúgy érez, mint nagymamája és édesanyja.
Szabászként dolgozott akkor Pécsett abban az újonnan felépített Hunor gyárban, ahol Hamerli utódai a kezeinket az alkalomhoz illően díszítő, munkában azokat az ártalmaktól védő, zord hidegben testünk melegét megtartó kesztyűket készítették. Ezért is hozhatott össze egy találkát a kiszámíthatatlan sors. Amikor a fiú első alkalommal érinthette a leány kezét a szabáshoz szükséges méretek rögzítése céljából, valami más is történt. Egy pici áramütés szaladt végig a fiú testén. Nem lehetett véletlen, hogy az első próba után a törékeny kezecskét a szabász újra megérinteni kényszerült. Ám a gesztenyebarna szemek szépsége és bája elterelték a pontossághoz szükséges figyelmet, a próbára elkészített finom kesztyűcske másodjára sem fogadta be akadálytalanul leendő gazdája ujjait. A sablon lehetett a hibás, vagy kivágáskor az olló rendetlenkedett. Az is elképzelhető, hogy ebben már a megrendelő is ludas volt, mert akarva-akaratlanul újra megjelent a Petőfi téri lakásban. Így válhatott ez gyanússá a kesztyűt varróknak és forrásává a szemükben fel-felvillanó mosolynak. Elkészítették a divatos kesztyűt úgy, hogy öltéseikkel két fiatal életét forrasztották egybe.
Az egykori szabászban változatlanul munkálkodik a kínai kezecske iránti érzelem. A kesztyű készítésének próbái során annyira megtetszett neki, hogy egyiknek ujjára gyorsan gyűrűt húzott és azzal magához láncolta mindkettőt, megszeretett gazdájával együtt.
Ez a történet nem egy álom, amit én csak kitalálok. Igazolom azzal, hogy annak főszereplőivel nemrég személyesen találkoztam. Tőlük tudhattam meg, hogy a "sokpróbás" divat kesztyű megbecsült emlékként, ékszer gyanánt a szekrényben pihen. Miközben a fiatalasszony ezt elmondta, a kezeit néztem, keresve azokon az évtizedek változásait. Nem találtam, talán csak a szemei sarkában az apró ráncocskákat. De azok még kedvesebbé tették az arcot, amely közelében most néhány órát eltölthettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése