Megfogtak és szó nélkül bedobtak

A Bencze Gyurival azonos időt értünk el a horoglétra mászásban, mindketten elsők lettünk ebben a számban az éves vetélkedésen. Illik hozzátennem, hogy a nagy menő Szerbák Karcsi ekkortájt az országos válogatottat erősítette. Nem volt még minden parancsnokságon mászóház, mi pécsiek ott a Rákóczi út 5-7 szám alatt ilyen szempontból előnyösebb helyzetben várhattuk az évenkénti tűzoltósport versenyeket. 1973-at írtunk és többé versenyzőként nem igazán léptem pályára, mert megváltozott a beosztásom, nem robogtam elsőként szirénázva mások segítségére.

A szakmai versenyen a végeredményt meghatározó négy feladatban a kondíció, az ügyesség, a technika állapota mind fontos tényező. Az eredményeket mindegyiknél a stopper órák mutatták meg. Igen jó versenyző csapatot örököltem Komlón a kinevezésemkor. Fiatalon tartásuk és felkészítésük nem okozott semmi gondot. A fiúk a megmérettetésekről legtöbbször győzelemmel érkeztek haza, kupákkal a tarsolyukban.

Többször is előfordult az, hogy az éppen győztes város parancsnokát csapatának tagjai körbefogták és a vízzel nem véletlenül újra megtöltött lemezkádba bedobták, ruhástól megfürdették. Ezek a vezető kollégák nálam fiatalabbak, mosolyogva vették tudomásul a kora délutáni fürdőzést. És ez kezdett hagyományossá válni annak ellenére, hogy többször kellett volna nekem csobbannom, de mindig száraz maradtam. A személyi állománnyal közvetlen, bajtársias viszonyban éltem. A szolgálat teljesítése közben dicsértem, ha kellett fenyítettem. Vigyáztam a tűzoltók érdekeit, legjobb tudásom szerint igyekeztem megőrizni, együtt tartani őket. Hiányzott is, meg nem is a vízzel teli kád.

Már huszadik éve vagyok Komlón, amikor megnyerjük Mohácson a megyei versenyt. Szépen búcsúzik tőlem a csapatom, az év végén nyugállományba vonulok. És akkor hirtelen ott vannak a nyerők, megfognak, felemelnek, a kádhoz visznek és óvatosan a vízbe ejtenek. Hozzám lép a szövetség elnöke, mosolyogva gratulál. Titokban örülök az egésznek, de az én mosolyom talán kényszeredett kissé, mert nem tudom, hogy a délutánra tervezett programon miben jelenek meg. Majd oldalra pillantva látom, hogy egyikük karján ott van a váltás egyenruhám.

Tizenhárom év telt el azóta. Annak idején hiába kerestem és találtam alkalmas okot is az idősebb nyugdíjas tűzoltók meghívására? Úgy tűnik, hogy feleslegesen mutattam példát az engem követőknek, mert az évenkénti nyugdíjas találkozó rendezése is néha már megkérdőjeleztetik. Emlékeimet csupán az a sziréna szó segíti feleleveníteni, amelyet a házam előtt lassító és kanyarodó piros autóból hallok a domboldalra felém elindulni. Beképzeltség nélkül ki merem jelenteni, hogy gyakran szól ez köszönésképpen, csak nekem.

Ezt a füleimnek kedves hangot hallottam a minap. Magasra nőttek a tuják, nem láttam őket.Talán egy óra telt el, amikor a teraszon megjelentek a fiúk. Gyakorlaton jártak és úgy gondolták, hogy rövid időre beugranak hozzám egy tisztelgő látogatásra. A csapatot az a tűzoltó vezette, aki Mohácson, napszemüveges mosolyával felügyelte a fürdetésemet.

Kedves Bajtársak! A szívemet bizsergető látogatásotok nagyon jól esett. Tisztelettel megköszönöm.