A református lelkész, nyelvtudós, műfordító, zsoltárköltő egyházi író a szenci faragómalmos fiaként született. Molnár Albert munkásságának sokszínűségét és értékét tekintve, méltán elmondhatjuk róla, hogy polihisztor volt ő a javából. Nem véletlenül dicsekszik vele az utókor azzal, hogy nevéhez a szülővárosa nevét ragasztotta.
A Pozsonyhoz közeli járási székhelyet a trianoni "békeszeződés" elvette, majd Bécsben született döntés visszaadta. A szlovák lakosság többségét gyorsan deportáltuk, elfogadható indokot is adva a magyarok 1945-utáni kitelepítéséhez. Ezek a sebek a vérüktől függetlenül nagyon nehezen gyógyulnak. Igaz, hogy a kényszerűségből lakhelyet változtatók közül nagyon sokan nem élnek már,de az emlékeket csak fejükben hordozó gyerekek már unokáiknak mesélik a történteket.
Van a városkában egy Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskola, amely Szenci Molnár Albert nevét viseli. A magyarság megállíthatatlanul fogy, már csak 14 % (2011-es adat), ezért is nagyszerű az, hogy van oktatási intézmény a városban, ahol ma is Radnóti Miklós nyelvén szól a tanár és felel a diák, "mint fatörzsből gyönge ága".
A 2017/18-as tanév legsikeresebb diákjai kitüntetésben részesültek. Különböző területeken csillogtatták meg tudásukat és nyertek előkelő helyezéseket kerületi-járási-országos tanulmányi versenyeken. A város polgármestere elismeréseket adott át ezeknek a végzős, alma materük kapuján kilépő fiataloknak. Fénykép felvételeken örökítették meg az eseményt, ahol a fiúk és lányok egyenként átveszik a díjaikat. Én facebook oldalukon találkoztam velük. A lányok mindegyike szép, formás, csinos, jól öltözött, közülük az egyik szőkének vastag copfba font haja, akár egy fénylő napkoszorú. A fiú egy deli legény, kell többet mondanom róla?
Igen kell! És a szépséges fruskákról is!
Ezek a fiatalok nem árulnak el semmit magukról. Nem látom rajtuk a meglepetés, a megilletődöttség, a megelégedettség, az öröm csíráit sem. Nincs egy mosoly, vagy egy fintor, egy nyitva felejtett száj, egy árgus tekintet. Nem látok a lelkükből egy fikarcnyit sem.
A kitüntetések átadásakor az összes fotón a város első emberének arcát fordítják felém és az elismert gyermekek hátát. Én tudom, hogy csak a fotókat készítő felkészületlenségéről lehet szó, nem a diákok lelkének tudatos eltakarásáról. Mégis érdekelne, hogy a legutóbbi száz év történelmi eseményeit ismerve, mit szólna ehhez a magyar nyelv és szellem teljesítményének egykori bemutatója, az iskola névadója, a 17. század jeles magyarja?
Még szerencse, hogy a polgármester és a másik két fontosnak tetsző ember jelenléte nélkül készült egy külső felvétel is, ahol ezek a végzős diákok felszabadult mosollyal nézhettek a kamera felé, a felnőtt élettől még illetetlenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése