2018. június 17., vasárnap

A dallamok maradnak

Ahol én gyermekként felnőttem, ott mindig szólt a zene. Több-kevesebb sikerrel pengettük meg a hegedű húrjait, járattuk ujjainkat a zongora és harmonika billentyűzetén. De voltak bakelit lemezek is, mindenfélék, harsoghatott a rádió, majd a televízióval nőtt a daloló eszközök száma. Mindannyian tudtuk, hol van a dó és hozzá képest hol találjuk meg a fát, vagy a lát. Szüleink gyakran énekeltek velünk együtt, észrevétlenül szerettük meg a zenét és tanultunk annak nyelvén is beszélni.

A kottát olvasom, annak hiányában is zavartalanul szolmizálom a dalokat. A melódiák -legegyszerűbb gyermekdaltól a legnagyszerűbb hegedűversenyig- mindegyike bennem él, zavartalanul. Megőrzésükre soha nem törekedtem, jött ez csak magától. Úgy gondolom örökölt adottság ez.
Életemben nagyon sok emberrel foghattam kezet, közülük sokat eltérő mélységben meg is ismerhettem. Soha nem volt jó a névmemóriám, mi tagadás, öregszem is. Hiányzó nevet keresve az ábécén végigfutni, a legtöbbször gyorsan segít. Viszont soha nem kerültem ilyen helyzetbe a dallamokat illetően. Nem a címet, nem a szerzőt, a zene hangjait tudtam, azok helyét és időtartamát. És már énekelhetem is, vagy csak dalolom, a szöveget csak másodlagos szerepet kapott.

A minap Emi unokám dúdol egy dalt, a vasárnapi balett bemutatójuk zenéjét. Ismerem, vele együtt dúdolom. Mozartra gyanakszom, de cím nélkül nem egyszerű rátalálni még ebben a számítógépes világban sem. A You Tube majd segít, kerestem is gyorsan egy másfél órás összeállítást. Ötperces darabról van szó, bele-belehallgatva gyorsan meg is találtam.
Felcsillant a lányok szeme, kérték, hogy indítsam az elejéről. A többiek bent a szobában diskuráltak, nem szóltam nekik. Elindítottam Mozart zenéjét és az étkezőben ülve végignézhettem, ahogy a két unokám a hideg kőlapok három szabad négyzetméterén, csak nekem eltáncolja a majdani bemutatót. Eszti még arra is figyelt, hogy közben a hiányzó táncosok munkájáról engem tájékoztasson.

Papa! Micsoda ajándékot kaptál! Egész délután a kertben viháncoló gyerekek közül kettő fáradtan, porosan, csapzottan megmutatja neked, mire számíthatsz, ha beutazol Pécsre, megnézni az előadást. Vagy gyanítják, hogy nem leszek ott? Vagy csak a megtalált zene váltotta ki belőlük a balett mozdulatokat? Mindegy, ők most tündérkék voltak, akik kosárnyi örömet zúdítottak a nyakamba.

Van egy gyűjteményem a kedvenc dalaimról, mindenfélék. Cím, szerző, szöveg és a kezdő hang szerepel abban. Több száz népdal, műdal mellett néhány opera és operett részlet van összefűzve, amelyek kisegítik az énekelni szerető, a szöveget nem ismerő embert.
Arra gondoltam, hogy rendhagyó módon közéjük helyezem a balettet szolgáló Mozart zenét. Ahol megtaláltam, ott másfél óra tiszta Mozart, de címek nélkül. Már nem sokáig kellett keresgetnem, nagyon gyorsan találkoztam a Figaro házassága előjátékával.

Nem kell mégsem, hogy a dalok sorába beillesszem, mert a gyerekek ajándéka miatt mindig ez az erőt és örömet harsogó nyitány fog azonnal az eszembe jutni, ha a vaskos kötetet a kezembe veszem. Mert a dalok nem, csak a velős hüvelyek kopnak el
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                              

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése