A világ tetején

Sir George Everest hadmérnök fedezte fel Európának bő másfél évszázada. Himalájában él, a hó otthonában. Ő a Föld istenasszonya, a Föld Anyja, a világ anyja. Azt mondják róla, hogy India és Ázsia összeütközéseinek szülöttje. A földrészek hiába ölelkeztek és forrtak egybe, rakoncátlan gyermekük önálló életet él, egyre csak nyújtózkodik felfelé, Isten kinyújtott karjai elé.

Úgy hívják, hogy Csomolungma, legmagasabbra, 8848 méterre nyújtózik a tengerszint fölé. Látványát a mai korszerű eszközökkel már belophatjuk az életünkbe, még a fotelből megcsodálva is fantasztikus marad.

Sokaknak jelent ez a hegycsúcs kihívást. Edmund Hillary és Tendzing Norgai elsőként léptek a világ tetejére 1953. május 29-én. Azóta eltelt már sok idő. Más országok nemzeti lobogóit is lengeti csúcsán a szél. Talán kevesebb szó esik azokról, akiket a zord időjárás, baleset, vagy csak a félsz fordított vissza, akiket az örök hó-és fagy birodalma soha nem engedett már haza.

Én leéltem az életemet úgy, hogy soha, igaz hegyet nem másztam. A hátralevő éveimben tervezni ilyen kirándulást már komolytalan is lenne. Azért még csodálhatom azokat az embereket, akik nekivágtak az ismeretlennek és harcba mertek szállni az elemi erőkkel?

Előttem egy fotó a Föld istenasszonyának csúcsáról. Jelzők sokasága villódzik át az agyamon. Fantasztikus, félelmetes, gyönyörű, hatalmas, kegyetlen, kiismerhetetlen, misztikus, örök és biztosan sorolhatnám tovább, mert gazdag a nyelvünk és ezerarcú a jelzők tárgya.

Egyszer csak világgá röppen a hír: Németh Alexandra az első magyar, aki teljesítette a 7 Summits sorozatot azzal, hogy Ő is a világ tetejére helyezte lábait. Győzedelmeskedett hét földrész hét csúcsa felett. Felsorolom ezeket, csakis a leány tisztelete miatt: Elbrusz, Kilimandzsáró, Aconcagua, Denali, Vinson, Puncak Jaya, Csomolungma. Akárhogy is számolom, 6166 méter jut egy nekifutásra. A maradék három métert én majd lefutom a legnagyobb, éves centiméteres növekedéseivel együtt.

Az úgy kezdődött, hogy a diáklány a tanulmányai végzése mellett külföldön él és dolgozik. A fotózás szenvedély és szívvel végzett munka lesz. És egyszer csak beleszeret a Himalájába. Innen már nincsen visszaút. Nevéhez méltóan harcra kész és meg sem áll a győzelemig. Nem akármilyen ajándékot kapott sorsától tavaszi, májusi névnapjára.

Ezt a fantasztikus teljesítményt minden bizonnyal jegyzi a hegymászók társadalma, szerte a világon. A tervezett útról és a sikeres teljesítésről én az internet hullámain értesültem. Azután vártam, hogy a hírt a sajtó orgánumai, a televízió csatornái szertekürtölik. Teszik ezt azért, mert együtt örülnek Alexandrával, mert magyarként büszkék, mert olyan kevés az ölünkbe hulló jó hír. Azóta is várom.

A Mecsek északi lankáinak egyikén, egy kis patak partján, Mecsekfalu adott otthont egykor Alexandrának. Földim Ő, miért ne lehetnék büszke rá? Az vagyok és szurkoltam végig, most pedig szívből gratulálok neki. Példaképe a ma fiatalságának! Életnek értelmet adó célokat keresni, erős akarattal és kitartással azokat rendre megvalósítani. Népeket és azok kultúráját megismerni, közöttük barátokat találni. Szerintem ez mind üzenete a hegyre vivő lábnyomainak.

Nem igazán komolyan, mégis irigylem azért, hogy kitűzhette nemzeti lobogónkat a világ tetejére. Vajon az a mozdulat milyen gondolatokkal tarkította színes életét?

Talán már a következő cél fogalmazódott meg. Egyszer majd újra meglátogatni a Mont Blanc csúcsát. Csak azért, hogy ott hadd kacérkodjon vele és ragyoghasson körülötte a "csillagmiriád"!