Pénteken két információ jutott a tudomásomra. Mindkettő ugyanarról fizetésről szól. 2015 februárjában, Magyarországon egyhavi jövedelemről, bérből-fizetésből élő emberekről.
Az egyik személy a Magyar Posta frissen megválasztott Elnök-Vezérigazgatója. Nem ismerem, középkorúnak gondolom, bír a fontos beosztásához szükséges iskolai végzettséggel.
A másik egy kedves ismerős fiatal, aki orvos és most rezidensként dolgozik egy klinikán.
A postai első embert, korábbi tevékenysége leginkább az OTP-hez kötötte. Családját, életkörülményeit nem mutatták meg az olvasónak, amikor leírták, hogy havi keresete 5.600 000 bruttó forintra emelkedett. Képzeletem szerint saját tulajdonú tető van a feje felett, lakásában a nyolcórai munka után tárt karokkal fogadják őt felesége és gyermekei.
Az egyetemet végzett orvos komoly munkát végez, igaz, nem teljes felelősséggel. Szüleivel él, önálló lakása nincsen. Gyakorló orvosként a havi jövedelme 140 000 forint, természetesen bruttóban.
Mindkét személy havi illetményét valaki, vagy valakik megállapították, teljes felelősséggel. A vezért nem kellett gyomrozni, hogy elfogadja, a rezidensnek szemlesütve adták át a havi illetményt igazoló iratot. Mindkét emberrel szemben társadalmi elvárások fogalmazzák meg az igényeket. A postai- és egészségügyi szakterületeken mi állampolgárok is sok mindent látunk javítanivalókat a szolgáltatásaikban. Mindkettőben dolgoztam is. Sok olyan levelet kézbesítettem, amelyek a határokon belül legfeljebb néhány napot töltöttek el feladótól a címzettig. Kár, hogy annak a néhány évi nyári, hónapos munkáimnak nem találták a nyomát, amikor nyugállományba vonultam. Nem is keresték volna? Nos, ez a kiemelt nagysággal fizetett ember rendet tesz, sőt, fáradhatatlanul serénykedik majd azon is, hogy beosztottjainak bére tisztességgel közeledjen a sajátja felé. Röntgen asszisztensként 30 % veszélyességi pótlékkal volt jobb a fizetésem a hasonló cipőkben szorgoskodókénál, néhány év után mégis elhagytam ezt az egyébként szeretett szakmát. Miért? Mert ebből a pénzből nem gondolhattam megtakarításokra, családalapításra.
Mi lesz az elkövetkező években az ismerős orvos feladata? Tanuljon és dolgozzon! Betegként látom is, hogy ezt teszi valamennyi a szakorvosi címek megszerzése érdekében. Ám azt is látom, hogy egyre csökkenő felügyelettel, mind komolyabb feladatokkal látják el őket és teszik a betegekkel együtt egyféle kiszolgáltatottá.
Az én kedves ismerősömnek még más gondja is lehet. Neki ajánlotta fel az állam a CSOK-ot sőt annak extra változatát, amelyek igénybe vételére szülnie kellene - lévén egy szép hölgyről van szó - gyermekeket. Ha talál egy társat, mondjuk egy másik rezisztenst. Az ötlet halva születettnek tűnik, a bérük megduplázása ellenére is, mert hiteltörlesztésre, pelenkára már biztosan nem futná.
Vajon a postai vezér a mostani beosztásához mekkora fizetéssel végezte a begyakorló munkát? Hogyan tudja elfogadni azt a tényt, hogy egy embernek, aki történetesen egy pályakezdő orvos, negyven hónapig kell szolgálatot teljesítenie ahhoz, hogy az ő egyhavi illetményét magáénak mondhassa. Biztosan nem tetszik neki sem, nyel egyet-kettőt, aztán másra fogja.
Igaza van, nem is az övé a felelősség. A kérdésben sáros embereket a kormányban, a parlamentben kell keresni. Ott vannak sokan, akik saját havi apanázsukat túl magasra emelték, ezért szemérmetlenül hunyják be szemüket - emelik fel kezüket, vagy nyomják meg a gombot - a sok kiugró előtt.
Az emberi élet anyagi feltételeiben ekkora különbséget tenni rosszabb magatartás, mint a legsötétebb kizsákmányolás. Az utóbbi érthető, az előbbi nem. Ha mégis, hát akkor az a legszörnyűbb! Nincs már akkor becsület és haldoklik a remény is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése