Ahogy múlik az idő, egyre körülményesebbé válik a konyhaszekrény alsó- és felső polcairól kivenni bármit is. Kész tornamutatvány hozzájutni a belső sarokban csendben meglapuló serpenyőhöz, térdeplő állás és mély meghajlás nélkül nem is megy. Csimpaszkodás és gerincünk megnyújtása szükséges a mosogató feletti műanyag edénykék levételéhez. Ennek a fióknak az ajtaja jobbra nyílik, mégis a bal oldalamnak áll kézre, mert ez utóbbi irány felé már nem léphetek. Szerencse, hogy az én suta kezem ma már ügyesebb az egykori kézilabdás jobbosnál. Tény az, hogy egy ki-bepakolás után felüdítő élményt jelenthet egy kis laza állásban elvégzett apróbb mosogatás.
Az úgy történt, hogy ezek a jól záródó műanyag edények egyszer csak kezdtek elszaporodni. Nem olyan nagy számban, mint a nyulak, de annál sokkal gyakrabban. Nem fordult elő, hogy a bevásárló kocsinkba ne landolt volna közülük egy. Hamar ki is nőtték a helyüket, szorítottunk hát másutt is egy kis zugot, amit hamar be is népesítettek.
Szerencsés emberek vagyunk, gyakran húzhatjuk ki az étkező asztalát. Ilyenkor több a fazék és nagyobb is. Könnyen előfordulhat - mindig így történik - az is, hogy marad egy kevéske a levesből, a köretekből és húsokból. A sütemények már úgy készülnek, hogy abból küldeni is lehessen. Ilyenkor az anyu a gyerekeknek, a mama az unokáknak csomagol. Mindkettő ugyanaz a személy, a lényeg, hogy megcsappan a dobozok száma.
A rendszeres testmozgásnak azért vannak korlátai. Nagyon valószínű, hogy még egyszer átalakítjuk a konyha bútorzatát és korunkhoz igazodva kezelhetőbbé tesszük azt. A hosszú évek során megőrzött eszközökből néhányat akár selejtezhetünk is. A színtelen, kék csíkos tetős műanyag edényekre féltően vigyázunk és nagy számuk ellenére, azoknak férőhelyet biztosítunk. Mert mi van akkor, ha fabatkát sem érve beporosodnak a spájz egyik eldugott sarkában?
Jaj, akkor már az asztalt se kell kihúzni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése